logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Nagypéntek

Ennek a szolgálatnak a csúcsa a golgotai kereszt, amelyre nagypénteken emlékezünk! Ez az egyházi esztendő legfájdalmasabb napja! Míg nagycsütörtökön fehér terítő borítja az oltárt, addig itt már feketébe borulnak a templomok! Jézus meghalt értünk a kereszten, hogy a világ minden bűnéért áldozat legyen! „Elvégeztetett!" (Jn 19,30) Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? - teszi fel a kérdést Luther egyik könyvecskéjének címében. Először: lássuk meg, hogy ítélet alatt vagyunk. A keresztfa minket is vádol, hiszen helyettünk és miattunk szenvedett az „Ártatlan Bárány!" Ettől rettenjünk meg! Másodszor viszont lássuk meg azt is, hogy mindez értünk történt. Bűnbánattal valamint a bűnbocsánatból fakadó örömmel és hálaadással boruljunk le a megfeszített Krisztus előtt!

Ősi rend szerint a János írása szerinti passió (Jn 18-19) az ünnep evangéliuma! Az ószövetségi perikópa pedig Ézs 53-ból való, ahol az Úr szenvedő szolgájáról olvashatunk, aki mindnyájunk vétke miatt kapott sebeket, s akit bűneink miatt törtek össze. Nagypéntek az isteni szeretet csúcspontjára irányítja a figyelmet, aki kegyelemből áldozott! Értünk, helyettünk és miattunk!

Nagyszombat mély gyásza ha nem is fokozza, de elmélyíti nagypéntek fájdalmát! Jézus a sírban van! Az Istentől való teljes elhagyatottság állapota! Ez a gyásznap alkalmas arra, hogy végiggondoljuk életünk mélységeit! Istentől való eltávolodásunkat! Nem feledve, hogy Jézus halála, s a pokolra való alászállása (1Pt 3,18-22) azért történt, hogy nekünk soha ne kelljen az örök halált megízlelnünk! Jézus ugyanis győzött a halálon!

Ennek a diadalnak az ünnepe Húsvét! Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! Fontos, hogy nagypéntek fájdalmával teljes egységben lássuk és látassuk a húsvéti üdvtényt, Urunk halál feletti győzelmét! A húsvéti evangélium teljességéből fény árad ránk, csodás fény, amely eloszlatja a halál sötétségét! Jézus él! Én is vele! Krisztus királyi diadalát sugározza az ősi rend szerinti hajnali istentisztelet evangéliuma: Mt 28,1-7, ahol az első híradás érkezik az asszonyoknak az üres sírról! Angyalszó hangzik: a megfeszített nincs itt, feltámadt! Szombathelyi gyülekeztünkben is tartunk hajnali istentiszteletet, amelyet még sötétben kezdünk (fél hatkor), hogy napkeltekor már lélekben együtt legyünk azokkal, akik először hallották az örömhírt! Az istentiszteleten felnőtteket keresztelünk. Az istentisztelet világosban zárul, amely rámutat arra, hogy a világ világossága legyőzte a halál sötétségét! A délelőtti istentiszteletek evangéliuma pedig: Mk 16,1-8, ahol szintén a Feltámadott Krisztus áll a középpontban! Az ókortól kezdve ez a nap lett a keresztyének ünnepnapja. Tulajdonképpen minden vasárnap „kishúsvét", amikor a Feltámadott jelenlétében örvend a gyülekezet mind az igehirdetés hallgatásában, mind az Úrvacsora szentségében! A húsvét hajnali istentiszteletek gyakorta keresztelési istentiszteletek is, ahol (ősi szokás szerint) a feltámadás ünnepén élik át a megkeresztelt testvérek az élet halál feletti győzelmét, s az új életben való járás csodáját, amelynek szerzője Jézus, s amelynek kezdete a szent keresztség szentsége!

Lassan az isteni dráma csúcsának hetébe lépünk. Jézus útja fentről, isteni fenségéből indult lefelé, az emberi megaláztatásokon keresztül egészen a poklok mélyéig, de húsvét fényében már újra teljes dicsőségében áll előttünk! Győztes és Úr! Győztes, mert halálával és feltámadásával megtörte a gonosz erejét! Úr, mert Isten felmagasztalta, s minden névnél nagyobbat adott neki, melyre minden térd meghajol! Milyen hatalmas és felemelő érzés, hogy ennek a csodának mi is részesei lehetünk, ha hiszünk Jézus Krisztus szent nevében!

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek