Komárom mintegy 20 000 lakosú kulturális, idegenforgalmi és kereskedelmi központ a Duna jobb partján. Minden irányból itt futnak össze az utak, nem beszélve a folyó „összekötő” és átmenő forgalmáról.

Ószőny, Újszőny és Komárom 1939 és1945 között egységes várost alkottak. 1920 és 1939 között, majd 1945-től Komárom, illetve Komarno határvárosok. 1977-ben Szőny csatlakozott Komárom városához.
A város nagy múlttal rendelkezik. Kr. e. 300 körül telepedtek le a kelták hazánkban. Régészeti leletek szerint a szőnyi városrész területén is voltak lakóházaik. A Kr. u. 1. században a Római Birodalom a Dunáig terjesztette határait. Szőny helyén épült a római Brigetio városa, illetve tábora. A Duna partján épült őrtornyoktól délre épült ki a katonaváros, amelyhez amfieátrum, temető és fazekasműhely is társult. A kézművesek és kereskedők inkább ettől nyugatra, a szőnyi vásártér közelében telepedtek le. Itt a későbbi régészeti kutatások padlófűtéses és a mennyezeten freskós házak maradványait találták. Sok emléket a múzeum kőtárában helyeztek el. Több római császár innen indult északra a kvádok elleni küzdelemre, illetve később tárgyalásokra is.

A honfoglalás után a vidék Ketel vezér birtokába került. A vezér fia, Alaptolma építette az első erődítményt a Vág és a Duna találkozásánál, „s Komáromnak nevezte azt.” Sokkal később, 1568-ban a folyó jobb partján a Szent Péter palánk épült meg. „Ennek kőből emelt utódja Csillagerőd néven vált ismertté” – olvassuk az előbb idézett írásban. 1809-ben Napóleon betörésénél is ez az erőd biztosította a védelmet. 1809-ben I. Ferenc is megtekintette azt, és kiadta a parancsot, hogy itt kell kiépíteni a birodalom legnagyobb erődrendszerét. Nagy szerepe volt az 1848/49-es szabadságharcban is. Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel után ez az erődrendszer bevehetetlennek bizonyult. Az igazi építés ezután indult meg, 1850 és 1871 között építették meg az ún. Csillagerődöt. 1983-ban kopjafákat állítottak az 1848-as szabadságharc és Klapka György várparancsnok emlékére.

A város egyházi vonatkozású történetéhez tartozik, hogy a középkorban a Katapán nemzetség építtetett monostort a bencés szerzetesek számára. A török elől menekülve ezt 1529-ben hagyták el az itt lakó szerzetesek. Innen a Koppánymonostor elnevezése ennek a helynek. A település az 1740-es években épült újjá, amikor szőlősgazdák telepedtek meg itt.

A mai város jogelődjének benépesülése a török idők után kezdődött. A 19. század második felében kezdett felépülni a város a Duna két partján. 1892-ben elkészült az Erzsébet híd, s a két utcás településből negyven utcás város lett. A református egyházról 1624 óta vannak írásos emlékek. Alistáli György és Csuzi Cseh Jakab református lelkészek gályarabságot is szenvedtek. 1787-ben épült a református templom a türelmi rendelet után. A gyülekezet egyre erősödött.

Ami az evangélikus gyökerekre, a régmúltra vonatkozik, az északon történt, a Duna bal partján, Rév-Komáromban, a mai Komarno városában. A mai komáromi gyülekezet gyökerei is ide nyúlnak vissza.