Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Sopron

Soproni Evangélikus Egyházközség
Sopron, Templom utca, a toronnyal, és a két parókiával

Az orgona

Az orgonakarzat a templom keleti, első szakasza fölé épült. Íves vonalú, szép mellvédjét két karcsú dór kőoszlop támasztja alá. A templom első orgonáját még a második fatemplomból vitték át az új épületbe. 1884-ben ez az orgona Csurgóra került, ahol a világháborúban megsemmisült. A soproni gyülekezet a Walcker cégtől, Ludwigsburgból rendelt orgonát a Rupprecht család alapítványának pénzén. Ezt az orgonát 1884-ben a Színház utcai népiskolával együtt szentelték fel. 1945-ben és 1996-ban újították föl, amikor 800 új sípot építettek be, s így közel 4000 síppal rendelkezik, ezzel együtt 3 manuálos és 52 regiszteres lett orgonánk. Jelenleg a Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb és egyik legszebb hangú orgonája. A nagyméretű orgonának finom rajzú homlokzatát Dorfmeister készítette. Templomunk rendszeresen ad helyet orgonazenei, illetve más zenei koncerteknek.

Egyházmegye
Adatok
9400 Sopron, Bünker János Rajnárd köz 2.
Lelkész(ek): 
Hegedús Attila igazgató lelkész
Gabnai Sándor lelkész-esperes
Menke Volker német nyelvű lelkész (Bajor Evangélikus Egyház)
Felügyelő: 
Biczó Balázs
Telefon: 
99/523–002
Email cím: 
evgyul@bdeg.sopron.hu
Önállósulásának éve: 
1565
Anyakönyveit vezeti: 
1614-től
Kapcsolódó galéria