Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Győrújbarát-Tényő

Győrújbarát-Tényői Evangélikus Egyházközség
Győrújbaráti templom

Változások korát éljük

2006. augusztus 1-jén az egyházközség életében új időszámítás kezdődött: az egykori leánygyülekezetből az évszázadok folyamán az egyházközség lélekszámának mintegy 60%-át adó s így évekkel korábban társgyülekezetté vált Ménfőcsanakból önálló gyülekezet szerveződött Percze Sándor lelkész szolgálatával. Ettől kezdve Győrújbarát és Tényő – a hozzájuk tartozó településeken élő kisebb evangélikus közösségekkel – Ménfőcsanak nélkül éli életét.

A közös hitvallás, a rokoni kapcsok és barátságok, amelyek át- meg átszőtték a régi területi és szervezeti egységet, megmaradnak szétszakíthatatlanul. Ugyanakkor az új helyzet új hozzáállást követel meg.

Krisztusra tekintve új utakon – örök alapon

A könnyebb ellenállás irányába történő elmozdulás (a lelkész nagyobb gyülekezetbe történő elköltözése és az egyházközség más egyházközséggel való társulása) helyett megpróbálunk fennmaradni, az egyházközségben az emberekért már eddig is végzett munkát megnövelni, színesebbé és gazdagabbá tenni. Ehhez tartozik a látogatások számának növelése, gyermek- és ifjúsági órák tartása, az idősebb fiatalok részére tartott teaház-program fejlesztése, korosztályos filmklubok indítása, fiatal házasok és felnőttek együttléte meghívott előadókkal, a nagy sikerű nyári táborozás folytatása, gyermek- és ifjúsági kirándulások a szülők bevonásával, gyülekezeti kirándulások, testvérgyülekezeti kapcsolatok építése-ápolása.

Ha Krisztus velünk lesz – úgy, amint annak a gyülekezet történelme során eddig is ezer tanújelét adta – ezekben az erőfeszítésekben is, akkor be kell hogy érjenek ennek a munkának a gyümölcsei: a gyermekek és fiatalok tartalmas programokkal élhetnek és élményekkel gazdagodhatnak a szülői és nagyszülői generációval együtt; így szükségszerűen többen fogják magukénak érezni azt, ami itt történik, megnő a karitatív és anyagi támogatás, és az egyházközség nem csak vegetálva marad talpon, de erősödik is mind lélekben, mind életerőben.

Egyházmegye
Adatok
9081 Győrújbarát, Kis János u. 8.
Lelkész(ek): 
Karsay Lajos helyettes lelkész
Felügyelő: 
Rátz András
Telefon: 
96/456–109
Önállósulásának éve: 
1785
Anyakönyveit vezeti: 
1785-től
Kapcsolódó galéria