Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Iharosberény-Vése

Iharosberény-Vései Társult Evangélikus Egyházközség
Iharosberény

Nikla (szórvány)

A hajdan Véséhez tartozó szórványhelyen, az egykori Berzsenyi-birtokon evangélikus kápolna van, amelyet a Fischer család saját célra építtetett klasszicista stílusban, s azt a település önkormányzata gondozza. Gyurátz Ferenc püspök 1899-ben Somogyban tett egyházlátogatása során ebben a kápolnában tartott istentiszteletet a szórványból összegyűlt híveknek. D. Kapi Béla püspök 1925 júniusában ugyancsak ebben a kápolnában prédikált.

A híres költő, Berzsenyi Dániel − a „niklai remete” − a niklai temetőben nyugszik. Az 1836. február 24-én elhunyt költő felett Horváth József vései lelkész hirdette az igét Példabeszédek 3,13−18 alapján: „Boldog ember, aki megnyerte a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet szerez.” Síremlékét 1860-ban avatta fel dr. Székács József evangélikus püspök, „az ország papja”.

A Berzsenyi család egyik tagja, Berzsenyi Sándor niklai ügyvéd és földbirtokos, a költő unokája 1897-től 1921-ig volt az egyházmegye felügyelője.

A költő leszármazottai az USA-ban élnek.

Egyházmegye
Adatok
8725 Iharosberény, Rákóczi u. 9.
Lelkész(ek): 
Halász Sándor
Felügyelő: 
Klenovics Imréné
Telefon: 
82/720-534
Önállósulásának éve: 
Iharosberény 1601, Vése 1786, társult egyházközséggé alakulás éve: 1997
Anyakönyveit vezeti: 
Iharosberény. 1750−1762-ig hézagosan, 1762-től folyamatosan, Vése 1775-től
Kapcsolódó galéria