Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Boba

Bobai Evangélikus Egyházközség
Boba, templom és parókia

A rendszerváltás után

1992 pünkösdjére „Isten dicsőségére, Garam Zoltánné emlékére” piros oltárterítőt készíttetett a gyülekezet közadakozásból, istentiszteleten megemlékezés hangzott el a 200 esztendős oltárról. Az adakozást egy nagyobb, Garam Zoltánné koszorúmegváltásaként adott adomány indította el. Ugyanebben az évben „Múltidéző nap” keretében a község egész napos ünnepséget szervezett, amely ökumenikus istentisztelettel kezdődött az evangélikus templomban. Az istentisztelet után dr. Fabiny Tibor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora leleplezte Döbrentey Gábor emléktábláját a templom falán, majd a községi harangláb melletti téren címeres emlékművet leplezett le dr. Garam Éva, a Nemzeti Múzeum régésze, Garam Zoltán leánya. A nap kemenesalji amatőr festők kiállításának megnyitásával zárult a kultúrházban.

A kemenespálfai leánygyülekezet 1893-ban épült imaháza közben nagyon súlyosan leromlott. Új építésre kínálkozott lehetőség, amikor 1993-ban Rosta Lajos Angliából hazatelepült, és egy nagyobb, ilyen célú adományra tett ajánlatot. A gyülekezet telket vásárolt a főút mellett, mert a régi imaház a falu ma már ritkán lakott részén épült. Az ünnepélyes alapkőletétel 1997. május 3-án volt D. Szebik Imre püspök és Zügn Tamás esperes szolgálatával. A templomszentelésre 2000. április 9-én, böjt 5. vasárnapján került sor.

Közben a bobai templom renoválása is égetővé vált. Néhány nagyobb, kifejezetten a templomfelújításra szánt céladomány arra késztette a presbitériumot, hogy alapítványt hozzon létre. A Bobai Evangélikus Templomért Alapítvány 2001. január 6-án került bejegyzésre a Vas Megyei Bíróságon, és ettől a naptól megkezdhette gyűjtő munkáját. Jöttek is az adományok, 2002 adventjén már több mint 3 millió Ft az alapítvány vagyona. Ez a pénzösszeg elégséges volt arra, hogy a gyülekezet kiemelt beruházásként az Országos Egyházhoz forduljon a hiányzó összeg kiegészítéséért, és ígéretet is kapott 6 millió Ft építési segély kifizetésére.

2002. december 10-én súlyos megrázkódtatás érte a gyülekezetet, amikor leégett a paplak, és a tűz martalékává lett az épület nagy része és benne a lelkészcsalád ingóságai. Isten különös kegyelme, hogy a tűz nem érte az irodát, így a gyülekezet iratai nem sérültek. Példamutatóan fogott össze a község apraja-nagyja a károk enyhítésében, majd helyreállításában. A gyülekezet a lelkészlakás felújítására az Országos Egyháztól, a biztosítótól, valamint az országszerte evangélikus gyülekezetekben meghirdetett gyűjtésből jutott anyagiakhoz. Így a 2003. év az építkezések éve volt. Az év nyarára elkészült a paplak teljes felújítása, őszre pedig készen lett a templomfelújítás is kívül-belül.

A templom és paplakszentelés ünnepét 2004. április 25-én, húsvét ünnepe utáni 2. vasárnapon tartottuk Ittzés Jánosnak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének szolgálatával mintegy 400 tagú gyülekezet részvételével.

2002-ben, 2003-ban, 2004-ben és 2006-ban is indítottunk csapatokat az országos hittanverseny megyei fordulóira. 2002-ben a kicsik (2–3. osztályosok) csapata a megyében első helyezettként továbbjutott az országos fordulóra, és Aszódról a 4. helyezést hozták el. 2003-ban a kicsik (1–3. osztályosok) és a középső korosztály (4–6. osztályosok) csapata nyert megyei első helyezést, és az országos versenyen mindkét csapat 2. helyezést ért el. 2004-ben a kicsik (1–3. osztályosok), a középsők (4–6. osztályosok), valamint a nagyok (7–8. osztályosok) valamennyien elnyerték a megyei első helyezést. Az országos versenyen a kicsik 3., a középsők 5. és a nagyok 9. helyezést értek el. 2006-ban négy csapattal indult a gyülekezet a megyei fordulóra, mind a négy csapatunk első helyezett lett. Az országos versenyre Bonyhádon került sor. Bonyhádról az 1–2. osztályosok a negyedik, a 3–4. osztályosok a harmadik, az 5–6. osztályosok első és a 7–8. osztályosok 8. helyezéssel tértek haza.

Láthatjuk, hogy amíg a felnőttek a gyülekezeti épületek szebbé tételével foglalatoskodtak, addig a kicsinyek is megtették a magukét a gyülekezet jó hírének öregbítésében.

Közel ezer esztendőt tekintettünk át, amikor Boba és a Bobai Evangélikus Egyházközség történetét nyomon követtük. Lám, így vezette Isten az ő népét nemzedékről nemzedékre a kicsiny kemenesaljai faluban. Legyen érte neki dicsőség és hála!

Rostáné Piri Magda

Egyházmegye
Vas
Adatok
9542 Boba, József A. u. 24.
Lelkész(ek): 
Rostáné Piri Magda lelkész-esperes
Kendeh
Felügyelő: 
Kendeh-Kirchknopf László
Telefon: 
95/439-044
Email cím: 
boba@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
1783
Anyakönyveit vezeti: 
1783-tól
Kapcsolódó galéria