Az evangélikus gyülekezet szerveződése

A 16. század második felében már a városi polgárság nagy része is a reformáció híve volt, szükségessé vált tehát a gyülekezet megszervezése, amelyhez hozzátartozott állandó magyar lelkész jelenléte is.
A győri gyülekezet első meghívott lelkésze Sibolti Demeter volt, aki a felvidéki Semptéről szuperintendensként került ide 1583-ban vagy 1584-ben. Az ő hatására jött a győri evangélikus iskolába Szenczi Molnár Albert is (1586).

Sibolti Melanchthon tanítványa volt, Wittenbergben ordinálták 1576. július 11-én. A gyülekezet patrónusai nem véletlenül választották és hívták meg szolgálati helyére, s valószínű, hogy szolgálati teendőit a wittenbergi rend szerinti papi öltözetben látta el. A kétnyelvű gyülekezetben meghatározott rendben magyar és német nyelven szolgált.

A Sibolti megválasztásával meginduló szerveződés eredményei kétségtelenül észrevehetőek voltak. A gyülekezet iskolája mind nagyobb hírű lett, prédikátora a várban lakott, bár többször megkísérelték az eltávolítását. Hardegg várkapitány jóvoltából megkapták az 1592-ben romos állapotban lévő, használaton kívüli Szent István-templomot, melyet „német templomként” emlegetnek, s ezt 1606-ig birtokolták is.
A gyülekezet élete ezekben az években nem volt zavartalan: a püspökök és az evangélikus várkapitányok, a klérus és a városvezetés erőviszonyainak függvényében zajlott. Bár sok hátrányos intézkedés sújtotta, vagyontárgyaitól nemegyszer megfosztották, jogait megnyirbálták, gyakran kényszerült helyváltoztatásra, prédikátorát kitiltották a városból, harcoltak visszaköltözéséért, egészen ellehetetleníteni nem lehetett. A várőrség számára a bécsi béke (1606) szerint is biztosítani kellett a szabad vallásgyakorlatot. A sérelmek, jogcsorbítások azonban nem szűntek meg, sőt a helyzet súlyosbodott.
Természetesen segítettek a harmincéves háború folyamán kikényszerített vallásbékék, amelyek újra megerősítették az 1606-ban kötött bécsi békét. Törvényes jogalap tehát volt, de a mind jobban megerősödő katolikus restauráció jegyében már 1658-ban érvénytelennek tekintette Lippai érsek a nagyszombati gyűlésen a vallásszabadságot biztosító törvényeket. A győri gyülekezet írásban előterjesztett panasza a többivel együtt mégis eljutott a királyhoz. A király ígéretet tett a sérelmek orvoslására, de az iratokat átadta a klérusnak. A győri panasz arról szólt, hogy a protestáns katonaságnak nincs temploma, építési telket nem kapnak, pataházi imaházukat elvették, a lelkészeket szolgálatuk gyakorlásától eltiltották. Az élet azonban ezek ellenére sem szűnt meg a gyülekezetben. Vallásukat úgy és ott gyakorolták, ahogyan lehetett. Iskolájuk is volt. Lelkészeik a sok korlátozó intézkedés mellett is igyekeztek vállalt feladatuknak eleget tenni. Közülük is kiemelkedik Pálházi Göncz Miklós, majd Bata István és Szekér Mátyás.

A győri gyülekezetet első ízben Fekete István szuperintendens látogatta meg. A lelkész ekkor Bognár György volt, aki később a Wesselényi-féle összeesküvés áldozata lett Áts Mihály rektorral együtt. Mindkettőjüket bizottság elé rendelték Győrben 1671. február 21-én, kihallgatták őket, majd Széchenyi György püspök kitiltotta őket nemcsak a városból, hanem az egyházmegyéből is. A már említett canonica visitatio (püspöklátogatás) jegyzőkönyve sok érdekes adatot tartalmaz. Innen tudjuk, hogy templomuk nem volt, istentiszteletüket egy téren tartották a Szerecsenfej utcában. Az irat jól szervezett és vezetett gyülekezetről beszél, amelynek lelkésze már nem a városi seregé, patronátusa polgári személyekből áll. Iskolája jó hírű, poézist és retorikát is tanítottak.

A gyülekezet az 1681-es soproni országgyűlés döntése alapján 1684-ben kezdett el templomot építeni, a következő évben fel is szentelték. A lelkész ekkor Lőwei Balázs volt. Nem sokáig örülhettek azonban templomuknak az Újvárosban élők, mert egy ott pusztító hatalmas tűzvész elhamvasztotta.

A templomot 1696-ban újraépítették és felszentelték, a kuruckori harcok során azonban a császári csapatok feldúlták. Mindent összetörtek, amit csak lehetett. 1725-ben újra leégett, de a régi alapokon már a következő évben ismét felépítették. Ezt az épületet Mária Terézia rendeletére vették el 1749-ben.
A gyülekezet a nehézségek, a vallási türelmetlenség ellenére is létezett. Alkalmazkodott a helyzethez. A körülmények szükségessé tették az első gyülekezeti rend kidolgozását. Lényegében rögzítették, írásba foglalták a már kialakult gyakorlatot. A rendtartás 1699-ben készült el. Egyidejűleg megalkották a konventet (a protestáns egyházban gyűlést vezető testületet). A gyülekezetet eddig patrónusok vezették, a konvent az ő szerepüket vette át. Élén az inspektor (felügyelő) állt, aki három hetenként vagy havonta összehívta a tagokat. A kialakított rendtartás külön fejezetben foglalkozott a prédikátor és a kántor faladataival. Hangsúlyozza azt is, hogy nincs két külön, német és magyar gyülekezet, csak egy magyar, amelynek lelkészei is magyarok, de németül is tudnak, mivel tanulmányaikat német egyetemeken végezték. A gyülekezet vagyonát egy ládában őrizték, amelyet két kulccsal zártak. A wittenbergi elemekből álló istentiszteleti liturgia két nyelven hangzott. Ez a vegyes nyelvi jelleg a 18. század végéig létezett. A türelmi rendelet után már felváltva magyar és német nyelven folyt az istentisztelet, de a gyülekezet mindig egy volt, a hívek pedig mindkét nyelvű alkalmat látogatták.

A lelkész, Lőwei nagy gondot fordított az iskolára is, mely Hegyfalusi György vezetésével jó nevű gimnáziummá fejlődött, rektorai külországi egyetemeken szereztek diplomát.

Lőwei mellett dolgozott élete utolsó éveiben (1702-től), majd halála után tisztségében követte őt Torkos András, akinek működése különösen áldásos, irodalmi munkássága szintén jelentős volt. Első munkája a Győri katekizmus (1736), majd az Újtestamentum magyar fordítása következett, mely 1736-ban jelent meg Wittenbergben. Őt követte Német Sámuel, az ő lelkészkedése alatt tiltotta be a protestánsok vallásgyakorlását Mária Terézia 1749-ben.