A bedegkéri fiókegyház

Bedegkér község a belső-somogyi dombvidéken, Somogy megye keleti részén, Tolna megye határán, a Balatontól délre 30 kilométerre, Tabtól 13 kilométerre fekszik. Két részből álló zsákfalu. 1939-ben Bedeg és Magyarkér egyesítésével jött létre, és akkor még Tolna vármegyéhez tartozott. Az egyesülés idején Bedegnek 1202 lakosa volt, Magyarkéren 302-en laktak. Magyarkér korábbi névváltozatai: Kér (Keér) és Tótkér. Magyarkérnek 1907-től nevezik, mivel a török hódoltság ideje alatt elnéptelenedett Kérre érkező tót nemzetiségű, evangélikus vallású telepesek utódai erre az időre már teljesen elmagyarosodtak. Az ugyancsak elnéptelenedett Bedegre érkező telepesek eredetileg is magyarok − és vallásukra nézve katolikusok − voltak.

A tótkéri evangélikusok múltja szorosan összefügg a környező falvak − elsősorban Tab és Torvaj − gyülekezeteinek történetével. „Keér” újabb benépesülése azonban az előbbieknél később történt, másodlagos telepesekkel.

A lakatlan pusztaságra − amelynek az Ádándon lakó Nagy János, Tallián János és Kukovits Éva voltak a földesurai − az 1740-es években érkeztek az első lakók. A tulajdonosok vállalkozó szellemű kapolyi jobbágyokkal óhajtották faluvá fejleszteni a pusztaságot, de a torvajiak folyamodványa megelőzte őket, és hat egymás után következő évre „haszonbérletbe” megnyerték. A vonatkozó szlovák nyelvű szerződés 1747. január 19-én kelt. A szerződést aláíró négy torvaji jobbágy evangélikus vallású és szlovák nemzetiségű volt. A telepítési szerződésben lelkészről, tanítóról és vallásgyakorlatról nincs rendelkezés, de egy 1782-ben kelt irat arról tanúskodik, hogy 1766-tól saját felekezetű tanítójuk volt, aki egyúttal a jegyzői feladatokat is ellátta. Első tanítójukat Tomcsányi (Tomtsányi) Ádámnak hívták, aki korábban a torvaji szlovák gyermekek tanítója volt. Utána Jan Kontorról, majd Michael Holcz német származású, több nyelven tanító pedagógusról, valamint Ossak István és Belganszky Martin István szlovák tanítóról tudunk.

Vallásuk nyílt gyakorlására azonban csak a türelmi rendelet megjelenése után kaptak lehetőséget. Egy 1787. március 6-án kelt okmány szerint a hívek lelkésztartási jogért folyamodtak. A hatósági vizsgálatra kiküldött vegyes bizottság azonban a családok számát kevésnek találta ahhoz, hogy nagy megerőltetés nélkül papot tartsanak, ezért csak mester tartását engedélyezték, akinek egyszersmind a jegyzői hivatalt is el kellett látnia. Az 1787. szeptember 25-én kelt német nyelvű engedélyben imaház építésére és harang tartására is jogosultságot kaptak. Ebben az időben Tótkér község 117 házból állt, és azokban 279 személy lakott. A lélekszámot 59 pár, 61 hét év alatti gyermek és 100 hét év feletti személy alkotta.

Első, szabadon választott tanítójuk Holdráits Mihály 1788. február 21-én foglalta el tanítói és jegyzői hivatalát. Kezdetben a jegyzők részére kijelölt házban lakott, majd csakhamar a gesztiben élő Botka uraságtól iskola és tanítólak céljára megvásárolt házba költözött.

A tótkéri hívek 1788-ban − miután paptartási jogot nem kaptak − a hozzájuk legközelebb eső evangélikus anyagyülekezethez, Tabhoz csatlakoztak. Ezt megelőzően a tótkéri evangélikus kisdedeket Bedegen keresztelte a római katolikus plébános, és a „stólát” is a plébániának fizették.

Ugyancsak 1788-ban kezdték meg első imaházuk építését, és akkor vásárolták 50 fontos kis harangjukat is. A templom felszentelését 1791 vízkereszt ünnepén − Szentgyörgyi János lelkész tabi szolgálata idején − tartották.

Az 1798-ban elhunyt Holdráits Mihály tanítót a némediből meghívott Németh Mihály váltotta fel. Működése azonban csak egy évig tartott, mert visszament korábbi szolgálati helyére. Utódja Várady László lett, aki tabi hivatalát cserélte fel a tótkérivel. Az ő szolgálata alatt (1803) vásárolta a gyülekezet a második, 115 és fél fontos harangját. Ő sem maradt sokáig, 1804 márciusában Bábonyba távozott. Helyére a Csákváron működő Szentpéteri Istvánt hívták, aki 11 évig − 1815-ben bekövetkezett haláláig − volt a kis gyülekezet tanítója.

Kis János püspök 1814. május 16-án tartott canonica visitatiót a tabi anyaegyházban, s megvizsgálta két filiája, Torvaj és Tótkér lelki életét, anyagi viszonyait, iskolájának állapotát, tanítóinak helyzetét is. A felvett jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Tótkéren a mester − Szentpéteri István tanító − magyarul és tótul szolgált, egyben nótáriusi (jegyzői) hivatalt is viselt. A tabi prédikátor évenként négy alkalommal tartott istentiszteletet, éspedig úgy, hogy „második harangozáskor a Magyaroknak szolgáltatja ki az Úr vatsoráját; azután Tóthul prédikál, és prédikátzió után a Tóthokat gyóntatja”.
Az Ösküről érkező Marecsek Márton látta el a hivatalok teendőit 1815 márciusától 1817 januárjában bekövetkezett haláláig.

Schesztina János volt 1817 februárjától 1820 júliusáig a gyülekezet tanítója. Működése első két évében épült a gyülekezet második temploma, és akkor vásárolták az orgonát is. A templom felszentelése 1818. november 8-án volt, Suvada (Suhajda, Schuhajda) Pál tabi lelkész szolgálati idejében.

Felicidesz János a tanító 1820 augusztusától 1822 decemberéig, majd más szolgálati helyre távozott. Az őt követő Krcsmai János 1823-tól 1832-ig − haláláig − szolgálta Tótkér lakóit.

Kis János püspök 1820-ban, majd 1829 őszén tartotta újabb canonica visitatióját a tabi egyházközségben. A tótkéri filiához az utóbbi vizsgálat idején 290 lélek tartozott.

Az 1832 januárjában elhunyt praeoráns mestert Laucsek (Lautsek) István követte, aki − egy kis tabi kitérőt közbeiktatva − 1854 januárjáig viselte tótkéri hivatalát. Tabra költözése idején (1834 márciusától 1836 elejéig) Wodár (Woelár) János és Grosch Imre volt Tótkér tanítója 1-1 éves időtartamra. Kis Tatay Imre, tolna-baranya-somogyi esperes 1840. március 31-én tartott visitatiójának jegyzőkönyvéből ismeretes, hogy a vizsgálat idején Laucsek István praeoráns mester „14 oskolás gyermekével jó próbatételt tartott; azonban tapasztaltaték, hogy több szülék éppen nem küldik fel gyermekeiket oskolába, meghagyatott a mester úrnak, hogy az olyanokat a Tiszt. Úrnak bejelentse, ki is őket szolgabírói hatalom által is kényszeríttesse szülői kötelességök pontos teljesítésére”. A „próbatételről” távolmaradó gyermekek száma − az 1838. évi egyházkerületi névtárban szereplő adatok ismeretében − megközelíthette a 20-at. A hiányzást a gyermekek tavaszi munkálatokba való bevonása okozta. A vizsgálat idején 259 lélek tartozott a gyülekezethez. Az egyházközség lelkésze Szepezdi Kis János volt.

Az agyagból épített, 30 éves templomot 1847-ben elmosta a víz. Az új, ma is álló templom alapkövét 1848 májusában rakták le az iskola épületével szemben, de 5 hónap múlva már annyira felépítették, hogy hálaadó istentiszteletet tarthattak benne. Felszentelését 1852. április 21-én Borbély József esperes, bonyhádi lelkész végezte. Az ünnepélyes alkalmon jelent volt gróf ürögi Viczay Adolfné is, aki a templom építését páratlan „kegyelettel” segítette. Ebben az időben Tótkért már tótból elmagyarosodott községként jegyezték, 280 evangélikus lakóval.

A templom 50 fontos harangja 1858-ban meghasadt, helyére 1859. február havában 205 fontosat vásároltak.
Az 1875-ben kiadott névtár szerint 292 lélek tartozott a leánygyülekezethez. Tanítójuk − immár több mint két évtizede − a 61 éves Daxner Ferenc volt, aki 60 gyermeket oktatott.

A 20. század első éveire a lélekszám csökkenése tapasztalható. 1903-ban a 331 lelket számláló faluban 279 evangélikus, 24 református, 24 katolikus és 4 izraelita vallású személy élt. A tanítót Szalay Lászlónak hívták. 1910-re a lélekszám tovább csökkent, az akkor már (1907-től) Magyarkérnek nevezett településen 243-an voltak az evangélikusok.

Kapi Béla püspök 1923. október 5-én egyházlátogatást tartott a magyarkéri filiában. A jegyzőkönyv szerint a község 212 főnyi lakosságából 200 evangélikus, a többi református és római katolikus. A felekezetek közötti viszony jó. A kántortanító minden vasárnap délelőtt és délután istentiszteletet tart. Adventben és böjtben könyörgések vannak. A lelkész évenként háromszor száll ki, amikor úrvacsorát is oszt. Ugyanakkor olvasható az is, hogy „a valamikori buzgó templombajárás ma sok kívánnivalót hagy maga után”.

Schöll Lajos főesperes 1925-ben a püspöki látogatás rendelkezéseit ellenőrizte. A vizsgálatról felvett jegyzőkönyvből említést érdemel, hogy a püspöklátogatás óta a templomlátogatás örvendetesen javult, és a gyülekezet a háborús célra elvitt harangjai helyett két új harangot vásárolt. Az iskola vizsgálatakor pedig a főesperes „azt tapasztalta, hogy a tanító, betegsége dacára, vallásos és hazafias, lelkiismeretes munkát teljesít”. A látogatás idején a gyülekezet lévita-tanítója az 1900-tól itt szolgáló Szalay Lászó volt.

Magyarkéren 1933-ban 227 evangélikus élt. Iskolájában 47 gyermek tanult. A gyülekezet lévita-tanítója Reichel Lajos volt. 1940-ban 264 evangélikus élt a filiában, amelyet Magyarkér és − a katolikus felekezethez tartozó lakosokból álló − Bedeg község 1939-ben történt egyesülése óta Bedegkérnek hívnak. A lévita-tanítói szolgálatot Őrszigety (Reichel) Lajos látta el. A gyülekezethez 264 lélek − közöttük 50 iskolás gyermek − tartozott. 1951-ben már csak 206 evangélikus élt Bedegkéren. Ez a szám a 20. század második felének társadalmi változásait követve fokozatosan csökkent. Ma csupán félszáz evangélikus él a hajdan erős, nagy múltú településrészen. A gyülekezet jogi státusa: fiókegyház. Istentiszteletet havonta egy alkalommal tart a tabi lelkész. Úrvacsorai alkalom a nagyünnepeken van. A gyermekek hitoktatása biztosított.