Sopron
A 20. század
Az anyaegyházhoz a század első évtizedének végén 9100 lélek tartozott. Iskolájában 1158 gyermek tanult. Az oktatást 21 tanító végezte Pós Lajos igazgató irányítása mellett.
A század jelentős történelmi eseményei rajta hagyták jelüket a gyülekezeten is. Az I. világháborút követő trianoni békediktátummal szembeszállva sikerült kiharcolni, hogy saját maguk dönthessenek hovatartozásukról. A város 1921. december 14-én szavazott Magyarországhoz való tartozásáról. Emiatt nyerte el a város a civitas fidelissima (leghűségesebb város) címet. A népszavazás végeredményét az evangélikus templom harangja hirdette ki a városban: Sopron Magyarország része maradt.
Az 1933. évi névtárban az anyaegyház 9823 lélekkel szerepel. Szórványában, Fertőrákoson 9 evangélikus élt. Iskolájának 1413 tanulója volt. A 21 tagú tanítói testület élén Gráf Samu igazgató állt.
Az 1940. évi névtár szerint 9903 lélek tartozott az anyaegyházhoz. Szórványában, Sopronkőhidán 50 evangélikust tartottak nyilván. A Polster Rezső igazgató által vezetett tanítói kar – 24 tanító – 1238 gyermeket tanított.
Nagy törést jelentett a gyülekezetnek a második világháború. Az 1944. december 6-i bombázás során több épülete, így a templom is súlyosan megsérült, az evangélikus tanítóképző épülete pedig teljesen megsemmisült.
Az 1946-os kitelepítésben érte a gyülekezetet a legnagyobb veszteség: alapvetően német nyelvű gyülekezet lévén, a gyülekezet nagy részét kitelepítették. 1946 áprilisában az előrehozott konfirmációi ünnepségről már tudták a résztvevők, hogy legtöbbjüknek ez egyben a soproni templomtól való búcsút is jelenti majd. Pár héten belül a gyülekezet egy „csapásra” töredékére zsugorodott.
A kitelepítés mértékéről ellentmondásosak az adatok. Hanzmann Károly 8900-ra becsüli a kitelepített soproniak, ezen belül 6500-ra az evangélikusok számát. Ebben a számban azonban Krisch András szerint valószínűleg benne foglaltatnak mindazok, akiket a gyülekezet a II. világháború alatt elveszített – az elhunytak és a menekültek is. Szerinte 7-8 ezerre tehető az összes kitelepített soproni száma, és ennek több mint fele volt evangélikus. Egy 1946. májusi jegyzőkönyv 5-6 ezerre teszi a gyülekezet megmaradt létszámát, 1946 októberében azonban már csak 3500 fővel számolnak. Ami biztos: az 1941-es népszámláláskor Sopronban 10 865 ember vallotta magát evangélikusnak (25%), 1949-ben már csak 4773 (14%).
Hasonló csapás érte a gyülekezetet anyagi téren is: földjeit és sok egyéb nagy értékű ingatlanját államosították, így a valaha módos gyülekezet elveszítette mind a gazdasági egyensúlyához szükséges infrastruktúráját, mind gyülekezetfenntartó tagságát. A gyülekezet megmaradt ingatlanjainak egy részét – például a Templom utca 12. számú házat – sem tudta fenntartani, ezért azt az 1980-as évek elején kényszerült átadni az önkormányzatnak, amely felújította.
Az 1980-as évek közepén a gyülekezet temploma is életveszélyessé vált. Kiderült, hogy a háború után a megsérült templomot csak felületesen állították helyre, a tetőt tartó párkány elmozdult, a templom tetejét az összeomlás fenyegette. Hosszú, kilencéves munka következett, aminek anyagi hátterét a magyarországi gyülekezetek és a külföldi (német és finn) testvérgyülekezetek segítségével sikerült előteremteni. Végül 1994-ban tudták újraszentelni a templomot.