Az ellenreformáció ideje

Körmenden hamarosan véget ért a lutheránusok szervezett egyházi élete, a környéken azonban Nádasd, Szarvaskend és Hegyháthodász sokáig ragaszkodott evangéliumi hitéhez. „A protestantizmus főúri patrónusai azonban hatalomféltésből vagy királyi kegyre való számításból 1620 után fokozatosan visszatértek a római egyházba, ezáltal a protestánsok legjobb védelmezőiket veszítették el. A 17. század első felében az Erdődyek, Zrínyiek, Nádasdyak, Batthyányak, Bánffyak áttérésével általánossá vált a protestánsok által »elfoglalt« templomok visszavétele és az erőszakos katolizálás.” Az 1606-os bécsi béke elvileg ugyan biztosította a protestánsok számára a vallásszabadságot, ám Bocskai rövidesen bekövetkezett halála után általánossá vált a vallási türelmetlenség a protestánsokkal szemben. Megindult a nyomás a vallást a földesúr meggyőződéséhez igazítani kénytelen parasztság és jobbágyság ellen. Pázmány Péter véleménye szerint a parasztnak nincs semmi joga a földön, amelyen a saját házát építi, még kevésbé lehet övé a templom a más vallású földesúr birtokán. Ettől az időtől kezd érvényesülni hazánkban is az a Németországból átvett, de ellenünk fordított gondolat, hogy "akié a föld, azé a vallás” („cuius regio, eius religio"). Az 1681-es országgyűlési rendelet az artikuláris templomokról, aztán az I. és II. Carolina Resolutio (III. Károly rendeletei 1731, 1734) nyomán megkezdődött szinte egész Dunántúlon a protestáns templomok visszafoglalása. Ez Körmendet is sújtotta: „Minekutána gyűlés tartatott Körmenden, tehát az urak magokban ezt végezték, hogy a királyi tanácsból kivett inhibitorium (eltiltó parancsolat) levéllel a vármegye esküdtje járja meg az eklézsiákat, és az istentiszteleti szolgálattól tiltsa el mind a két religiót: mind praedikátorokat, mind mestereket.”