A bábonymegyeri leányegyház

Bábonymegyer Somogy megye keleti szélén, Tabtól északkeleti irányban mindössze 5 kilométerre fekvő község. Neve: 1909-ig Bábony, majd 1930-ig Nagybábony. Mai nevét Nagybábony és Koppánymegyer községek egyesülésével kapta, 1930-ban.

Bábony régi település. A török hódoltság alatt elpusztult, majd újratelepült győri és Győr megyei lakosokból. Evangélikus gyülekezetként csak ezt követően van róla adatunk: Szeniczei Bárány György szerint 1723 körül alakult magyar hívekből. Szeniczei esperes a Tolna-Baranya-Somogy megyei esperesség 1715 és 1742 közötti történetének leírásában két lelkész − Farkas Ferenc és Szilvágyi István − működését jelzi Bábonyon. Más forrás − Szita László könyve − az első licenciátusokként Omaszta Imre, Farkas Ferenc, Szilvágyi István és Paksi Mihály nevét említi. Ugyancsak ott olvashatjuk, hogy a század közepén zajló ellenreformációs atrocitások idején vegyes nemzetiségű volt a falu.

Első templomukat letelepedésük után azonnal megépítették. Sövényből font, sárral tapasztott és szalmával fedett épület volt első imaházuk.

Bár Majthényi György és Mérey Károly földesurak az 1731-ben kelt kontraktusban szabad vallásgyakorlatot biztosítottak a letelepülőknek, az ellenreformáció nem kerülte el Bábony evangélikus lakóit sem. 1745-ben elvették imaházukat, 1751-ben megfosztották őket iskolájuktól, és katolikus tanítót erőszakoltak rájuk. Ezzel lehetetlenné tették nyilvános vallásgyakorlatukat. A kilátástalan helyzet láttán kilenc lutheránus család továbbvándorolt. Az otthon maradtak őrizték hitük parazsát, és a türelmi rendelet megjelenése után újjászervezték gyülekezetüket.

Első lelkészük Ratkótzy (Ratkóczy) Miklós volt. Az ő − csupán az 1784. évre terjedő − működése alatt kezdték meg anyakönyveik vezetését, és akkor rakták le második templomuk fundamentumát is. Az építkezést 1784 májusában kezdték, és már 1786. október 29-én átadták magasztos rendeltetésének az új templomot. Akkor már Krizsán Pál volt a lelkész. Őt követően Mikó Zsigmond, Zeles Imre, Unger Mihály, Liguszti Pál (1807−1818), Farnik (Farnyik) Dávid, majd Badátzi András pásztorolta a gyülekezetet.
Harmadik − ma is álló − templomuk alapkövét 1831-ben helyezték el Balogh Imre (1829−1838) szolgálata alatt. Felszentelését 1840. advent első vasárnapján végezte Tatay Imre esperes. A gyülekezet prédikátora akkor már Koltai Laky Mihály volt, aki 1839-től 1867-ig volt Bábony papja. Utódja ifj. Szenteh Gábor lett.

Az 1875. évi névtárban még Bábony néven szerepelt magyar nyelvű anyagyülekezetként. Lélekszáma 551, tanulóinak száma 67 volt. A hozzá tartozó Megyeren 54 evangélikus − közöttük 6 iskoláskorú gyermek − lakott. A tanítót Ruppert Jakabnak hívták, aki 1854-től szolgált a bábonyi hívek között.
Gyurátz Ferenc püspök 1897. május 12-én végzett egyházlátogatást Bábonyban. A vizsgálatot megelőző évben (1896) 376 lélek tartozott az anyagyülekezethez. Az év folyamán 15 keresztelést, 11 halálesetet anyakönyveztek, s kilencen konfirmálkodtak.

A gyülekezetet viszonylagos békességben találta a 20. század. A hívek a templom tövében lakó evangélikusok csendes életét élték. Anyagi biztonságuk nem volt veszélyeztetett, de ebben az időben mégis nagyon sokan mentek ki közülük az Újvilágba, Amerikába, hogy majd meggazdagodva térjenek vissza. Többen hazajöttek, mások ott leltek új hazára.

Az anyakönyvbe 1900-ban még 10 fiú és 8 leány neve került, de ezt a 18-as számot már többet nem érte el a születések száma. 1910-ben csak 12 újszülött gyermeket anyakönyveztek.

Az 1910. évi névtárban már Nagybábony néven találjuk a gyülekezetet. Tanítója Bucsky Sándor volt. Az anyaegyházba 391, a megyeri fiókegyházba 73, a szórványokba 43 lélek tartozott. Az egyházközségben összesen 507 lelket tartottak nyilván. Iskolába 54 gyermek járt.

A több mint 40 évig szolgáló Szenteh Gábor utódjául − Kakas József rövid ideig tartó segédlelkészsége után − Bándy Miklóst (1911−1927) választották a hívek. Az ő nevéhez fűződik a magtáralap létesítése, amely a későbbiekben nagy segítséget jelentett a kis közösségnek.

Az első világháború vihara a gyülekezetet is megrázta. Fiai közül 13-an haltak hősi halált, és többen rokkantan tértek haza.

Kapi Béla püspök 1923. október 7-én tartott egyházlátogatást. A jegyzőkönyvből megállapítható, hogy a 318 lélekből álló anyagyülekezet jó viszonyban él a falu 162 reformátusával, valamint a kisebbségben lévő katolikus és izraelita felekezet tagjaival. A templomlátogatást azonban kifogásolhatónak ítélték. Az iskolában folyó tanításról kedvező vélemény alakult ki, de az iskolaépület szegényes volta változtatást igényelt. Legnagyobb problémának a gyülekezet fogyása tűnt. Az „elnéptelenedés” okául az „egykét” jelölték meg, amellyel kapcsolatban a püspök kérte és intette a gyülekezetet: „Akik Istennel közösségben élnek, lehetetlen, hogy ne érezzék, mi az, amikor a meg nem született életek Isten előtt vádolnak bennünket. Nem más ez, mint öngyilkosság. Ne tekintsék a gyermeket tehernek, hanem Isten kegyelmének, áldásának. Ne saját kényelmüket tekintsék fő dolognak, hanem Isten akaratának teljesítését.”

Mindezek mellett említést érdemel, hogy 16 családban járatták a Harangszót, és 62 tagja volt a Luther Szövetségnek. A szövetség tagjai vallásos estélyek keretében előadásokon vettek részt.
A jegyzőkönyvben is jelzett iskolai állapotokon való változtatás ezernyi gondot okozott a kis gyülekezet vezetőinek. Nem volt pénz, és hiányzott a tenni akarás is. A hívek hol az államnak, hol a községnek akarták átadni az iskolát, s le akartak mondani iskolafenntartói jogukról. Mindezeket a gondokat tetőzte a lelkész betegsége, majd 1927-ben bekövetkezett halála.
Hosszú tárgyalások után úgy döntöttek, hogy a lelkészi állást nem töltik be, de államsegélyből és kölcsönből felépítik az iskolát. Bándy Miklós halála után rövid ideig Sztrókay Dániel és Scherer József segédlelkészek pásztorolták a gyülekezetet, majd még abban az évben Barta Lajos helyettes lelkész kapott megbízást a hívek lelkigondozására.

Jelentős nap volt 1928. szeptember 16-a az egyházközség életében. Akkor adták át rendeltetésének az új iskolát, és akkor iktatták a felügyelői tisztségbe Rudnay Gyulát. Az iskolaépítéshez az állam 8000 pengő segélyt és 8000 pengő kölcsönt adott. A kölcsönt a gyülekezet több mint 10 év alatt, nagy erőfeszítések árán fizette vissza.

A hívek 1928 után többször be akarták tölteni a lelkészi állást. Parókus lelkész fogadására azonban nem volt lehetőségük, mert az iskola építésére felvett kölcsön visszafizetése és annak kamata olyan nagy terhet jelentett számukra, hogy azt csak csekély lelkészi javadalmazással tehették volna. A híványukban ajánlott javadalom olyan kevés volt, hogy az állás betöltetlen maradt. A helyettesítéssel megbízott lelkész és a gyülekezet közötti viszony megromlott. Ezért 1932-ben a lelkésznek el kellett hagynia a gyülekezetet.

Bucsky Sándor kántortanító tartotta az istentiszteleteket 1932 májusától október 28-ig, az egyéb lelkészi teendőket pedig a tabi lelkész látta el. Ezt követően az egyházkerület püspöke Schád Ottó segédlelkészt küldte Tabra Gyarmathy Ferenc lelkész mellé, akinek Bábonymegyer gondozása volt a feladata. Az így kialakított állapot közel nyolc évig tartott.

Az 1933. évi névtárban a gyülekezet a tolna-baranya-somogyi egyházmegyénél szerepel Bábonymegyer néven, 358 lélekkel. Szórványaiban − Ádánd, Balatonkiliti, Nagyberény, Nyim, Ságvár, Som és Jut − 189-en voltak evangélikus vallásúak. Bucsky Sándor tanító 71 gyermek oktatását végezte. A lelkészi állás nem volt betöltve. Az egyházközséghez 547 lélek tartozott.

Kapi Béla püspök 1939 júniusában helyettes lelkésznek küldte ki Schád Ottó eddigi segédlelkészt, akit a hívek a hosszú ideje üresedésben lévő parókusi állásra meghívtak a következő évben, a régi hívány feltételei szerint. Az anyaegyház akkori lélekszáma 328, amelyből 76 a tanulókorú gyermek. Tanítóként Király Sándor kántortanító működött. Az egyházközséghez tartozó szórványtelepüléseken 97-en éltek. Schád Ottó 425 lélek megválasztott papja lett.

Az 1940. év még egy lélekemelő napot hozott a bábonymegyeri evangélikusoknak. December 8-án ünnepelték templomuk 100 éves jubileumát, akkor avatta fel Kapi Béla püspök a templom új oltárképét − Rudnay Gyula festőművész, gyülekezeti felügyelő alkotását −, amely a napkeleti bölcsek hódolatát ábrázolja, valamint azokat az új úrvacsorai edényeket, amelyeket Szenteh Gábor egykori lelkész gyermekei ajándékoztak a gyülekezetnek. Végezetül itt közölte a lelkész, hogy Raksányi Zoltánné Szenteh Katinka budapesti öröklakását a gyülekezetre fogja hagyni.

A lelkészi állás betöltése után lelkes munka kezdődött. A hívek konferenciákra jártak, és hitükben megerősödve tértek onnan haza. Téli táborok és konferenciák voltak Bábonymegyeren is. Különösen a lányok és az asszonyok tevékenykedtek, de az evangelizációk hatására lassan az egész gyülekezet ébredezett.

A második világháború nem kerülte el a kis közösséget sem. Tagjai helyükön maradva állták az itt húzódó front viszontagságait. A nehézségekben segítették egymást. Gondoskodó szeretetükből jutott a lelkész és a tanító családjának is, akiket hajlékaikba fogadtak, amikor a lelkészlakot és az iskolát kiürítették és kórház céljára lefoglalták.

A háború ismét követelt emberáldozatot is. A hívek közül öten idegen földben nyugszanak, a gyülekezet egyik katonaviselt tagja a fogságban szerzett betegségében otthon hunyt el.

Az egyházi ingatlanok államosítása nehéz helyzetbe hozta a gyülekezetet. Az iskola és tanítólakás mellett meg kellett válnia a fő jövedelmi forrását jelentő több hold földjétől is.

A bábonymegyeri egyházközséghez 1949. december 31-én 443 lélek tartozott. Az anyaegyházban 299, Megyeren 27, Ádándon 35, Juton 5, Nagyberényben 9, Nyimen 6, Ságváron 28, Somon 34 evangélikus élt.
Schád Ottó 1956-ig volt a gyülekezet lelkésze, majd az 1956-os forradalom után − a fenyegetések és az internálás veszélye miatt, kényszerűségből − Siófokra távozott.

Utóda, Vértessy Rudolf 1957-től 1972-ig szolgált a gyülekezetben. Szolgálati idejének utolsó 3 évében működési területe kibővült. Átmenetileg az egyházközséghez került az anyagyülekezeti státusát elvesztő Somogydöröcske is. A lelkészre és a gyülekezetre a falusi lakosságot sújtó megélhetési gondok terhe nehezedett. Ennek is szerepe volt abban, hogy 1972-ben Vértessy Rudolf elfogadta a dombóvári gyülekezet meghívását, és új szolgálati helyre távozott.

Ismét Schád Ottó pásztorolta a bábonymegyeri híveket 1972-től 1978-ig, immár siófoki lelkészként.
A fiatal Szabó Vilmos és Szabóné Piri Zsuzsánna lelkész − már mint a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség egyik társegyházát − gondozta az egykori anyagyülekezetet 1979 és 1988 között. A lelkészházaspár 1988-ban Kiskőrösre költözött. Utódjuk ismét fiatal házaspár lett: Verasztó Sándor és Verasztóné Mosoni Edit. Ők 2003 nyaráig voltak a gyülekezet lelkészei.

Szigethy Szilárd lelkész a lecsökkent lélekszámú gyülekezet pásztora 2003 nyarától. A kis közösség 2003 őszétől leányegyházként működik.