A gyülekezet története a kezdetektől a 19. századig

A lutheri tanok nagyon hamar utat találtak a soproni polgársághoz, aminek oka főleg a város németnyelvűsége volt. Az 1520-as évek elején egy Kristóf nevű ferences szerzetes már lutheri szellemben prédikált a városban, és az 1524-es „inkvizíciós per” fő vádlottjai is a lutheri iratok voltak, a Fő téren égették el őket. Az általunk ismert első soproni diák, aki Wittenbergben tanult, Georgius Faber volt.

A 16. század közepére a város polgárságának túlnyomó része evangélikussá lett. Gerengel Simon szervezte meg a gyülekezetet 1565-ben, eredetileg – mivel felesége soproni származású volt – rokonlátogatóba érkezett a városba, de felkérésre a Szent Mihály-templomban prédikált, és ennek akkora hatása volt a soproniakra, hogy rögtön meghívták lelkészüknek. Gerengel Simon 1571-ig szolgált Sopronban. Az ő nevéhez fűződik egy káté, illetve a hozzá kapcsolódó imádságos- és énekeskönyv kiadása.

A 16. század végének neves lelkipásztora Schubert Pál, akinek kéziratos bibliai szótára és agendája maradt ránk. Ennek a korszaknak kiemelkedő kántora Rauch András, az európai szintű reneszánsz zeneszerző és karvezető.

A 17. század elején a város nyolcezer főnyi lakosságának jó része, több mint hétezer fő evangélikus volt. Lackner Kristóf polgármester vezette a várost, aki igazi reneszánsz emberként sokoldalúságáról volt híres. 1604-ben ő alapította a Soproni Nemes Tudós Társaságot, aminek a célja a közösségben való művelődés lehetőségének megteremtése, illetve a külföldi ösztöndíjasok segítése volt. Az ő segítségével alakult meg 1606-ban az evangélikus latin iskola. Állandó imaterem céljára a gyülekezet 1674-ben Schubert János házát vette bérbe, ekkor épült a gyülekezet fatemploma is, amely azonban még abban az évben leégett egy tűzvészben.

Hosszú ideig a város templomait a katolikusok mellett az evangélikusok is használhatták, ezek tehát közös templomok voltak (Szent Mihály-, Szent György- és Szentlélek-templom), de a 16. század végétől 1606-ig a híveknek át kellett járniuk Deutschkreutzba és Neckenmarktba (Németkeresztúr és Nyék) istentiszteletre. 1606 és 1674 között újra használhatta a gyülekezet a Szent Mihály-templomot.

1674-ben Lipót császár akaratának megfelelően elvették templomainkat, kegytárgyainkat is. Lang Mátyás lelkipásztor (1650–1682) Eggenberg hercegnő házának udvarán, a kerengőn felállított kőszószékről hirdette az igét az udvaron álló gyülekezetnek. Ebben az időben a „Nasse Lutheraner” („ázott lutheránusok”) gúnynevet kapták eleink, mivel szabad ég alatt tartották istentiszteleteiket. Az eső elleni védekezésként gyakran ponyvát feszítettek az udvar fölé, amelynek tartó karikái mai napig láthatóak. Ennek az időszaknak az emlékére évente egyszer, augusztus 20-án ma is emlékező istentiszteletet tartunk az Eggenberg-ház udvarán. Lang Mátyás jelentősen bővítette a gyülekezet könyvtárát, majd halálakor a gyülekezet saját, szintén jelentős könyvtárát is megvásárolta.

Fontos megemlíteni a gyülekezet lelkészei közül Barth János Konrádot (1634–1692), aki Buda visszafoglalásáról írt könyvet, illetve Sowitsch Kristófot, aki az első fatemplom 1676-os leégése után közadakozásból épített második fatemplomot felszentelte. Az új templom orgonájának megépítésével Jacob Harrer bécsi orgonaépítő mestert bízták meg.

Torkos József lelkész avatta föl a gyülekezet 1784-ben felépült mai templomát. 35 évig volt a gyülekezet lelkésze, lelkészi munkája mellett széles tudományos műveltsége volt: az 1736-ban kiadott Újtestamentum-fordításhoz ő írt irodalomtörténeti jelentőségű előszót, emellett a természettudományok is érdekelték, a Líceumban fizikaszertárt állított föl.

1790-ben Kis János későbbi püspök, líceumi öregdiák megalakította az első Magyar Társaságot. Ifjúkori működésével elindította az önképzőköri hagyományokat a Líceumban. Levelezésben állt a 19. század eleje irodalmának központi személyével, Kazinczy Ferenccel, ő volt az, aki Kazinczy figyelmébe ajánlotta, és ezzel gyakorlatilag bevezette a „hivatalos” irodalmi életbe Berzsenyi Dánielt. Sopron neves szülötte volt Bauhofer György (Georg Bauhofer) későbbi budavári lelkész, aki 1916-ban született, tanulmányait egészen a teológiai szigorlatig itt végezte.

A 19. század közepének lelkészei közül ki kell emelni Kolbenheyer Mórt, aki tüzes hangú, a szabadságarcot éltető, „Das freie Wort” („A szabad szó”) című szónoklata miatt fogságot is szenvedett. Ő fordította először Arany János és Petőfi Sándor verseit német nyelvre. – A 19. század végére a gyülekezeten belül, illetve amellett sok különböző egyesület működött: árvaházi-, gyámintézeti egyesületek, leányegyesület, olvasó- és ifjúsági egyesület. Mellettük a különböző gyülekezeti bizottságok is nagyban segítették döntés-előkészítő munkájukkal az egyházközség vezetőségét és presbitériumát. Ezek egészen a 20. század közepéig, az államosításig igen aktívan működtek.