Az alsósági evangélikus gyülekezet templomának története

Az alsósági gyülekezet történetét akkor lehet igazán figyelemmel követni, ha az iskola és a templom sorsát párhuzamosan vizsgáljuk, hiszen az iskola épülete egyes korokban imateremként is szolgált, a tanítók munkája pedig erősítette a gyülekezet összetartását és templomhoz való hűségét.

A gyülekezet első temploma minden bizonnyal a román kori alapokra épült mai római katolikus templom helyén állt. Ez azzal magyarázható, hogy a reformáció tanainak 16. századi beáramlása evangélikussá tette Alsóság népét, így a falu egyetlen akkor létező temploma is ezt a közösséget szolgálta. A nevezetes Károly-féle rendelet után a hívek templom nélkül maradtak, illetve az akkor létszámban lényegesen szerényebb (mintegy 300 főt számláló) nemesdömölki artikuláris helyre voltak kénytelenek ellátogatni. Kezdetben sátrakban tartották ott az istentiszteleteket. A dömölki templom 1744-ben épült meg, melynek déli kapuját ma is Sági-kapunak nevezik, mivel azon vonult be vasárnaponként az alsósági buzgó evangélikusok népes serege.

Az ellenreformáció mintegy 150 évig tartó és meg-megújuló támadásainak következményeként a gyülekezet számbelileg megfogyatkozva ugyan, de lélekben töretlenül vészelte át a megpróbáltatások időszakát. Amint lehetett, istentiszteleteiket az időközben megépülő iskolában tartották meg a nemesdömölki lelkészek szolgálatával. Az 1800-as években hozott törvények pedig már lehetővé tették, hogy a reformált egyházak hívei is szabadabban gyakorolhassák hitüket. Így az alsósági evangélikusok élete is megelevenedett. A század közepe táján már igény jelentkezett a templomépítésre. 1846-ban Dobára utaztak a gyülekezet képviselői „a templomépítés végett a méltóságos urasághoz”. Adakozás, gyűjtés indult el, de – valószínűleg a szabadságharc és az azt követő helyzet miatt – csak 12 évvel később hoztak döntést a templomépítésről. Az előkészületek után 1862 januárjában határozták el, hogy végre belefognak az építkezésbe. A hívek áldozatkész buzgóságát jelzi, hogy még abban az évben megvalósították tervüket. A templomépítés előkészítését és lebonyolítását a gyülekezet akkori tanítója – Berecz József – a dömölki lelkészekkel együttműködve irányította. Geschrey Sámuel sárvári építőmestert bízták meg a tervezéssel. A terveket március 16-án hozta el Hanzsér Ferenc és Kiss Mihály. Követ vásároltak Miskén, meszet vettek Rendeken. Az alapkövet április 23-án tették le. Ebben helyezték el az alapító okiratot, valamint egy ezüst húszast és egy negyed ezüst forintost. Az építőanyagot a szomszédos községekből hordták össze más gyülekezetek buzgó híveinek segítségével (Inta, Sitke, Hetye, Konota). A jánosházi uraság is adományozott téglát. A homlokzatba épített faragott kőtáblát (felirata: Épült 1862.) Sopronból hozta Zsámboki János. A nyár végéig a munka nagy része elkészült. A toronyra augusztus 3-án tették fel a keresztet. Ősz elején újra gyűjteni kellett Kemenesalja községeiben. Így tudták elvégezni még a tél beállta előtt a külső vakolást. Karácsonyra már a templompadok is elkészültek. Az új esztendőben már csak belső munkálatokra volt szükség. A templomot 1863. január 25-én Tóth János magasi esperes szentelte fel.

Az akkori nemesdömölki lelkész és tanító (Edvi Illés Pál és Berecz József) látta el a szolgálatokat a templomépítés idején. A lelkesedés a munka befejeztével sem hagyott alább. 1867-ben új harangot öntettek Sopronban Seltenhofer Frigyessel. Ekkor készült el az azóta is használatban lévő ezüst kehely Haupt Jakab soproni rézműves keze által. A régi, megrepedt harang helyett újat készíttettek 1881-ben (súlya 163 kg). Két évvel később harmóniumot vettek. 1882-ben a tetőt kellett újraépíteni, 1895-ben a templomot tatarozták.