A reformáció kibontakozása Körmenden

„Körmend mezőváros politikai, gazdasági szerepét, valamint kulturális arculatát már a középkorban meghatározta, hogy fontos kereskedelmi utak csomópontján feküdt. Erre haladtak Budáról Fehérváron, Veszprémen és Vasváron keresztül a Muraköz felé tartó kereskedők. Közlekedés szempontjából, de stratégiailag is fontossá tette Körmendet a Rába-híd. Az élénk forgalom miatt vándordeákok és kereskedők elbeszéléséből minden bizonnyal már a 16. század első felében találkozott az itt élő lakosság a reformáció terjedésének hírével, a templom azonban ekkor még nem vált evangélikussá, és prédikátor sem működött Körmenden.” Vándorprédikátorok járták a vidéket, a nép nyelvén hirdették az evangéliumot. A terjedés másik oka: „A reformáció tanainak gyors nyugat-dunántúli elterjedése és központjainak kialakulása elsősorban olyan kiválóbb nemesi családok, főurak hitbuzgóságának eredménye, akik a lutheri tanokkal szimpatizáltak, vagy éppen ezáltal remélték a római katolikus egyháztól függésüket enyhíteni. A körmendi reformáció kialakulásának történeti kulcsát is az ilyen személyes indíttatásokban, világi patrónusok közreműködésében kell keresnünk.” A reformáció terjedésének fő mozgatói Vas vármegyében a két legtekintélyesebb, a Batthyány és a Nádasdy család volt.

A Batthyány-birtokról induló Beythe lelkészcsalád egyik leszármazottja, a későbbi körmendi református prédikátor, a jeles Beythe Imre 1611-ben mintegy 50 év távlatából ekképp emlékezik vissza a kezdetekre: „A praedikállást Ziget (Szigetvár, 1566) elveszésekor Görgöli mester (Eszthregnyei Gergely) kezdötte el közöttünk. Azóta mind Jó Jánosig Isten igéjét tartották.” Gergely mester a Nádasdy-uradalomhoz tartozó kanizsai vár melletti Eszteregnyéről származott. Körmendet és várát 1551-ben Tarnóczy András, volt kassai főkapitány vette meg. Felesége, Tarnóczyné levelezett Nádasdy Tamás nádorral, és az említett Gergely mester az ő familiárisa, titkára lehetett. Nem valószínű, hogy Gergely mester nagyobb térítőmunkát végzett volna, mert a kassai várkapitány üldözte a protestánsokat. De nemsokára Primus Truber horvát-szlovén lelkész-reformátor már ezt írja egy barátjának: „Krisztusé a dicséret, hogy az egyház mindenütt erősödik, még a bán is (Erdődy Péter, aki Tarnóczyéktól megvette Körmend várát) átállt hitvallásunkra.” Beythe idézett mondata jelzi, hogy Szigetvár eleste óta (1566) Jó Jánosig (1595) megszakítás nélkül működött Körmenden reformátori szellemben munkálkodó igehirdető. Gergelyről, aki Tarnóczyék fiának nevelője volt, ezt olvassuk: „az ifjú Tarnóczy tanítója, a városi iskola rektora lett Körmend reformátora.” „A fordulópontot mindenképpen az jelentette, amikor a lutheránus tanokkal szimpatizáló, de nyílt tevékenységet kifejteni nem tudó Gergely oskolamester felszabadult a katolikus Tarnóczyné szellemi hatása alól, és az új evangélikus földesúr, Erdődy Péter kezdeményezésére megkezdte Körmenden az evangélikus istentiszteletek tartását.” 1567 elején a templomban még katolikus plébános dolgozott, de már működhetett a prédikátor is, mert valaki, temetésére gondolva, azt írta, hogy „hagyományos módon” temessék. Ez arra utal Zügn Tamás szerint, hogy kétféle szertartás is létezett akkor egy időben. Gergely mester hamarosan meghalt. Az adatok bizonyítják, hogy az 1560-as évek végétől Körmenden az ágostai hitvallás szellemében (is) folyt az igehirdetés.

A következő igehirdető, akiről tudunk: Dragonus Gáspár volt, aki 1576 előtt, és aztán 1586–1588 között, volt körmendi lelkész. „Thury Etele állítása szerint ekkor működött Körmenden egy jó hírű protestáns főiskola, melynek egyik professzora Dragonus lett volna.” Más adat ezt a főiskolát nem erősíti, de Dragonus bizonyára tanított a városi iskolában, és írt egy könyvet a kezdő lelkipásztorok számára. Tekintélyes tanító és prédikátor lehetett, és biztos, hogy lutheránus.

A „hitviták tüzében” telnek a következő évtizedek. 1576-ban egy hegyfalusi gyűlésen alakult meg a dunántúli egyházkerület első választott püspökével, Szegedi Mátéval. Őt követte a püspöki szolgálatban Beythe István (1532–1612), aki németújvári lelkész volt, és egyre inkább hajlott a reformáció svájci ága felé. 1591-ben a csepregi kollokviumon (tanácskozáson), majd 1595-ben a meszleni zsinaton szakításra került sor a két irányzat között. Beythe ezt a találkozót ott is hagyta, innen számítjuk régiónkban a református irány indulását. Meg kell jegyezni, hogy Körmenden is volt később békítő tárgyalás két alkalommal is (1624 és 1627). Eredmény: „A Batthyány- uradalmakban a magyar népesség szinte teljes egészében református lett, míg a német és részben a horvát és szlovén ajkú lakosság továbbra is az Ágostai hitvallást követte.” Ennek a vitának, torzsalkodásnak az vetett véget, hogy Batthyány Ádám rekatolizált, ezzel Körmend életében is új szakasz kezdődött.