Nemescsó

„Vas megyének egyik legrégibb községe. Már a 13. században is Choui Márton volt a földesura. S mivel köznemesek lakták, innen a Nemescsó elnevezés.” „Kőszeg ostrománál (1532) vitézül harcolt, és nem sebesült meg Cho Mihály”. Chernel Kálmán 1578-ból és 1593-ból is idéz az itt lakó „Choy de Nemes Cho” családról dokumentumokat. Később „A budakeszi Weöreös család (…) 1720-ban Nemescsón kapott donációt.”

A nemescsói gyülekezet

A falu krónikása szerint első lelkészük 1630-ban Elias Hacuka volt (Payr szerint Hazuka, s nem biztos, hogy ő volt az első.). A 17. század első felében tehát már élt itt gyülekezet. Bánó szerint már akkor indulhatott a lutheránus gyülekezet élete, amikor Kőszegen is, tehát 1554-től. Erről ennél közelebbit nem tudunk. Az anyakönyvezés 1701-ben indult meg.

1698-ban Kazó István kanonok tartott itt vizitációt a győri püspök megbízásából. Ekkor már ezt olvashatjuk: „A templomotska belől a helység közepén egy kevéssé felemelt helyen napkeletre fekszik. A régiektől Isten dicsőségére és Szent Péternek tiszteletére építtetett. Térségére nézve igen csekély. A padimentum kővel van kirakva. A kórus fából épült, a prédikálószék kőből van. S székek rendetlenek, alkalmatlanok és tsekélyek. Nintsen sekrestyéje, keresztelő köve, gyóntatószéke, sem oltárjai. Egy asztala van, mely oltárképen szolgál kőből. Vagyon körülötte egy alkalmatos temetőhely, de bomladozott és több helyen réses a körülvevő fala. A toronyban, mely kőből épült és kirakott fedeles, egy harang vagyon benne, mely felirata szerint 1614-ből való… A plébános Tudós Ats Mihály Úr augusztana vallású magyar, csepregi születésű, 51 esztendős. ...Nemes Choi községben számláltatnak 175 lakosok, ezek közül 16 katolikus.” Ez a canonica visitatio nemcsak arról árulkodik, hogy a katolikus egyház ekkor még vizsgálta az evangélikus gyülekezeteket. Inkább arról, hogy a templom régebben épült, katolikus templom lehetett eredetileg „Szent Péter tiszteletére”. Ez a vizitációs leírás arról is tanúskodik, hogy az 1698-ban használt templom már átalakult evangélikus használatra, de ez a templom még nem a mostani. A harang pedig 1614-ben készült. A falu hamar áttért az evangélikus hitre, hiszen 1698-ban 175 lélekből csak 16 katolikus maradt. Ez nem történhetett semmiféle erőszakkal. A lelkész 1698-ban id. Ács Mihály volt már. Ezen a környéken tehát talán már a 16. században, de legkésőbb a 17. század elején győzött a reformáció.

Az igehirdetők az első korból: Elias Hacuka (Hazuka? 1630), Fekete (Nigri) András (1647–1648, Payr őt említi elsőként), Molitoris Péter (1650–?), Tóth János (1652–?), Maróthy Péter (1652−? Bánó Á. szerint), Légrády István (1664–? Payr szerint 1662-től) Bokány Ádám (1682–?), id. Ács Mihály (1686-tól máshová került, majd visszatért, és 1708-ban itt halt meg). 1681-től itt laktak a kőszegi lelkészek is (lásd Kőszeg történetében 1684–1783 között felsorolt lelkészeit)

Az artikuláris gyülekezet

A fent említett vizitáció már az 1681-es soproni országgyűlés döntése után született, amely szerint Nemescsó Vas megye északnyugati részének, a mai Burgenland területének egészen Felsőőrig (Oberwart) és a Vendvidéknek (ma ezt hivatalosan és közszájon Muravidéknek hívják) egyetlen evangélikus temploma lett „nyilvános istentiszteletre”. Nagy területről kellett tehát idevándorolni mindazoknak, akik ebben az időben istentiszteletre akartak járni. De éppen ez a tény tette jelentőssé a nemescsói gyülekezetet.

Ezzel függ össze a már említett canonica visitatio folytatása: „Azon kívül ezen helységben van két oratorium fából és deszkából készítve, mindegyik közönséges gyakorlásra szolgál nagy számmal benne összegyülekezni kiváltképpen nagy ünnepek alkalmával úgy mint karácsonykor és húsvétkor. Egyik ezen oratorium a templom mellett fekszik, fa sindellyel van fedve, elegendő székekkel és alkalmatos. Van benne fa katedra, egy oltár, tsekély két szőnyeg. Ez a magyarok számára szolgál, kik bizonyos időben Vas megyéből oda jönnek és az ő szertartásaikat gyakorolják. − A másik oratoriumot pajtának lehetne mondani, zsúpszalmával van fedve, rongyos, lyukacsos mind a sövényében, mind a szalmafedelében. A székek rendetlenek, oltár helyett az üdvözítőnek képe van egy fa feszülettel. Ez azon háznak, melyben az augusztana valláson lévő plébános lakik, a kertjében magában a faluban van.” Ezt az oratoriumot a német nyelvű istentiszteletekre használták.

A lelkészek híveikkel csak akkor találkozhattak, ha azok jöttek ide istentiszteletre, ők maguk máshová nem mehettek híveik után. „1711. Sigray József szolgabíró a kőszegieket megintette, hogy a lutheránus papokat, tanodákat a városban tűrni, pártfogolni ne merészeljék.” A vizitáció tanúsítja tehát, hogy az artikuláris nemescsói gyülekezetben a 16. és 17. század fordulóján egy „templomocska” és két oratórium állt a lelkészlakás mellett.

Kulturális központ

Az 1698-as vizsgálat még ezt állapítja meg: „Nincs sem oskola, sem oskolamester, hanem hol egyik, hol másik szokta az éneket kezdeni.” De hat év múltán, 1704-ben találunk egy keresztelési bejegyzést: „Csoi István aliter Kovács fiacskáját Jánost keresztelte Asbóth János pred. Atyai és anyai (keresztszülei) voltanak Blasics Szecsko akkorbéli oskolamester.” Innen – később látni fogjuk – összeállítható a tanítók névsora. „Persze egyszerű, szegény volt az iskola, mint minden más lakóház is, de mégis elszorongtak benne a tanítók is, meg a szegény árva gyermekek is, a tanító egyik szobája nappal iskola, éjjel szállás” – olvassuk. 1742-ben a tanító mellé segédtanítói állást is szerveztek, „aki a mi iskolánk apróbb csemetéinek, és ha a szükség úgy hozza magával, az öregebbeket is tanítsa, hogy az Istennek idvességes ismerete még annyival is inkább mi közöttünk terjedne” – olvassuk ugyancsak Bánó Ádámnál. 1762-ben a gyülekezet megvette Potyondi Ádám szűk udvarú házát, ez is iskola lett. Ez az épület ma is áll a lelkészlakás mellett. A gyülekezet tehát igen nagy gondot fordított az iskola fejlesztésére. Későbbről tudjuk, hogy az iskolában a magyar mellett németül és vendül is tanítottak. – De miért? „Helyben sohasem volt nagy a tanulólétszám, tehát ez nem indokolta volna a több tanítót, sőt két iskolát, hanem a szegény árva gyermekek adták a többletet” – írja krónikásunk.

A pietista megújulás egyik kisugárzó központja

1729-ben a nemescsói gyülekezet lelkésze Sartoris Szabó János (1695–1756) lett. A külföldön is tanult győri másodpap Nemescsóra kerülésével új fejezet kezdődött a gyülekezet életében is. Sartoris könyvek sorát adta ki, vagy legalábbis segített és hozzájárult azok kiadásához. Ács Mihály imádságos- és énekeskönyvének kiadásában, káték írásában, német könyvek magyarra fordításában, a Biblia fordításában is dolgozott. „A fentiekben bemutatott könyvkiadói kör középpontja egyértelműen Sartoris nemescsói–kőszegi gyülekezete volt.” Utalnunk kell arra, hogy amikor nem volt szabad mindenütt istentiszteletet tartani, a könyvek, prédikációs-, imádságos- és énekeskönyvek igen nagy szerepet játszottak a házi áhítatok tartásában és az egyház megújulásában is.

Itt kell visszatérnünk Bánó Ádám kérdésére. Miért fordított gondot a nemescsói gyülekezet és lelkésze az iskolákra? Egy 1756-ban kiadott Instructio első mondatában így szól: „Elsősorban az iskolákra kell ügyelni, melyek az egyháznak mintegy melegágyai.” A tanítók az olvasásra, imádkozásra, bibliai történetekre helyezzék a hangsúlyt. Ne legyen család, ahol a gyermekek az alapvető ismeretek híján nőnek fel. A felnőttek oktatása pedig a prédikáció és a könyvek. Ennek a szellemnek volt egyik kisugárzó központja Nemescsó. A legnagyobb hangsúly a gyermekeken volt. Sartoris nemcsak a nemescsói kevés gyermekre gondolt. Első volt evangélikus egyházunkban, aki „alumneumot” (tartó, nevelő intézetet, mai szóval kollégiumot) nyitott. Egy későbbi dokumentum bizonysága, hogy a megyéből, de Békésből, Nyitrából és Gömörből is voltak itt szegény gyermekek. S gyűltek a fillérek és a nagyobb adományok. 1766–1795 között még 70 gyermek volt beírva az alumnusok névsorába, akik az intézetben laktak, és a kis latin iskolában tanultak. Sartoris halála előtt derült ki, hogy 81 forinttal tartozik a gyülekezet a lelkésznek, aki saját pénzéből áldozott a célra. Az özvegynek a gyülekezet kifizette a tartozást. Sartoris az egyetlen lelkész, aki a nemescsói templom kriptájában nyugszik.

A vend evangélikus kultúra fejlődésének egyik fontos helye

Említettük, hogy az iskolában magyarul, németül és vendül is tanítottak. Az utóbbi nyelvvel kapcsolatban feltétlenül meg kell emlékeznünk egy másik személyről: Kuzmits (Küzmics) Istvánról (1723k.−1779), a vend evangélikusok „apostolának” nemescsói kötődéseiről. Melich János feljegyzése szerint a Muraszombat (szlovénül Murska Sobota, vendül Mürska Sobota, németül Olsnitz) melletti Strukóczról származott családja, innen érkeztek Nemescsóra Algimnáziumi (latin iskolai) tanulmányait itt végezte. 28 éves korától, 1751 és 1755 között, négy évig Nemescsón működött tanítóként, más forrás szerint lelkészként is. Itt írta meg első művét, a kis szlovén katekizmust. 1755-től élete végéig Surdon szolgált lelkészként. Közben megjelent egy vend ábécéskönyve és énekeskönyve is. 1771-ben jelent meg az Újszövetség vend fordítása tőle. Munkássága tehát, amely Nemescsóban kezdődött, a vend nyelv, irodalom és identitás szempontjából alapvető jelentőségű.

A türelmi rendelet (1781) után a gyülekezet jelentősége természetesen kisebb lett. A kis gyülekezetek sorsára jutott, amelyeknek a létükért kellett megküzdeni. A régi templom egyre rosszabb állapotba került. 1784-ben kezdett a gyülekezet kőből és téglából épült új temploma építéséhez. A 1700-as évek elejéről származik az szószékoltár, amelyik az egyik legszebb a nyugati régióban. A nyugati vidék ugyancsak egyik legszebb – hangversenyre is alkalmas – kis orgonáját 1789-ben építették.

A nemescsói gyülekezet egyik „nagy fia” Péterfy Sándor (1841–1913), a „tanítók atyja”. Talán éppen az előbb bemutatott háttér fordította őt is a gyermekek és a tanítás felé. Tanulmányai befejezése után 1865-ben már Budapesten tanított. Majd megalapította a Tanítóegyletet önképzés és önsegélyezés céljából. 1899-ben nyílt meg a Tanítók Háza. Számtalan publikációja az oktatás ügyéről szól. 1913 óta a Kerepesi temetőben nyugszik. A gyülekezet és a falu hálásan őrzi emlékét kis múzeumában.

Lelkészek ebben a korszakban. Tatay Pál (1787–1808), Simonyi Hajas Károly (1808–1847), Mendelényi Sámuel (1847–1882), Éder József (1882–1927), Saródy Gyula (közben, 1917–1924), Gerencsér Zsigmond (1925–1933), Baráth Pál (1932–1977)

Felügyelők: Weöres Mihály (?–1760), Lászlófalvi Eördögh Mátyás (1760–1790), Weöres István (1790–1814), Weöres József (1814–1841), Torkos Ferenc (1841–1870), Weöres István (1870–1925), Weöres Elemér (1928–1949), Wächter Roland (1949–1956), Bánó István (1956–1973), Loibersbeck Ede (1973–1976), Herczegh István másodfelügyelő (1976–1980)

Tanítók: Fábri Mihály (1701–1729), Szecskó Pál (1704–?), Hieritz Pál (1702–1712, magyar tanító), Kiss Pál (1734–1743), Medveczky Tóbiás (1743–?), Vanotsai Mihály (1749–1750), Kuzmits István (1751−1755, surdi lelkész lett, neves író és fordító), Sikos János (1755–1768), Höller János (1755–1762, vend tanító) Szita Péter (1764–1769), Balasits János (1769–1777), Varga János (1777–1782), Bakos Mihály (1768–1779, latin iskolai tanító), Imodis István (1782–1783), Zubeck Dániel (1779–1783), Sikos István (1784–1786), Kiss Pál (1786–1788), Tömböl Pál (1788–1797), Kovács István (1798–1808), Patyi Sándor (1808–1814), Bruck Henrik (1844–1847 és 1855–1859), Zeberer Ágoston (1847–1855 és 1859–1891), Scherman József (1871–1892), Pálmai Ödön (1892–1898), Klauzer János (1898–1905), Bánó Badics Ádám (1905–1945), Csepregi Lajos (1945–1948)

Lépések az új közösség felé

1980-ban kezdődött új szakasz a gyülekezet – gyülekezetek – életében: lépések egy új közösség felé. Baráth Pál lelkész 1977-ben ment nyugdíjba. 1977-től a meszleni–acsádi gyülekezet lelkésze Weltler Sándor lett. Szorgalommal kezdte munkáját, de egy 1979-es meszleni jegyzőkönyv szerint: „kevés a lelkész, fogynak a gyülekezetek, csökken a lelkészi munka iránti igény…” – jelentette a gyülekezetnek. S felmerült a kérdés, nem tudná-e a Meszlenben lakó lelkész mind a két, illetve négy gyülekezet szolgálatát ellátni. Ebben az esetben nem lenne-e jobb, ha a lelkész Nemescsóban lakna? Weltler Sándor 1980-ban át is költözött a nemescsói parókiára. Ez volt az első lépés az új közösség, a társulás felé.

1991-től segédlelkészként költözött a nemescsói lelkészlakásba az első lelkészházaspár: Verasztó János és Verasztóné Magyar Melinda. Velük indult Meszlenben a nyári ifjúsági táborok sora, amely az új közösséget belülről kezdte formálni. A nyaranként idejáró fiatalokból lassan tudatos keresztyének, gyülekezeti tagok, később teológusok, gyülekezeti vezetők, tanárok is lettek.

1991-től egészen 2004-ig segédlelkészek szolgáltak a gyülekezetben, akik beosztásáról a püspök dönt, s akik nem minden esetben tekintették hosszabb lélegzetűnek itteni szolgálatukat. Ebben a sorban kivételt képezett Hvizsgyalka György lelkész, aki súlyosan megbetegedett, és 1996-ban elhunyt. A sor hosszú volt, főként a gyülekezetnek tűnt hosszúnak az érkező és távozó lelkészek sora.

Először az északi kerület, majd a közben újjászülető Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke megbízta Keveházi László Kőszegen élő nyugdíjas lelkészt a helyettes lelkészi, segédlelkészeket és gyülekezetet segítő szolgálattal. A gyülekezet érezhetően önállóbb lett, mintha belülről is lassan új közösség született volna.

Szebik Imre püspök segítségével a Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával és a gyülekezet anyagi és munkás áldozatából megújította a nemescsói repedező falú templomot kívülről-belülről. Szép lett a templom és fűthető is, méltó az artikuláris nevéhez és híréhez.

2002-ben érkezett segédlelkészként az a lelkészházaspár, akik ma is itt dolgoznak. Lendületes szolgálatuk a gyülekezet életét is megelevenítette. Elindult egy külső építkezés: a lelkészlakást renoválták, majd a régi iskolaépületből lett hivatal, gyülekezeti szoba, vendégszoba és egy gyülekezeti egyházművészeti/egyháztörténeti gyűjteményi helyiség. De a belső építkezés is folyt, innen kezdve lettek rendszeresek a bibliaórák és az ifjúsági órák, havi rendszerességűvé az úrvacsoraosztások. A látogatásban is új szakasz indult. A gyülekezet nem lett lélekszámban nagyobb, de mind a társgyülekezet keretében, mind belső megújulásával új közösséggé lett. Megpezsdült a társgyülekezetek élete is.

A gyülekezetnek a társgyülekezettel együtt további tervei is vannak. Ez nemcsak a kicsiny gyülekezet „átmentése”, hanem a kis dunántúli, elöregedett falvak megmentése és erősítése is. Tervük és álmuk mindennek érdekében egy olyan „alumneum”, intézet létrehozása, amely nemcsak a gyermekek, hanem sok felnőtt életét és a környék életét is átsegíthetné egy jobb jövő felé. Megszületett a „Sartoris szeretetszolgálat” is, idősek és betegek segítésére, ápolására.

Ennek az időnek lelkészei: Weltler Sándor (1977–1990), Verasztóné Magyar Melinda segédlelkész (1991−1995), Verasztó János segédlelkész (1993−1995), Hvizsgyalka György segédlelkész (1995−1996). (1996−2004 között helyettes lelkész volt a társgyülekezetben Keveházi László ny. lelkész.) Szarka István segédlelkész (1996), Szarka Éva segédlelkész (1996), Szakos Csaba teológus (1998), Percze Sándor segédlelkész (1999), Takács Eszter segédlelkész (1999), Kalincsák Balázs segédlelkész (2002−2004), Kalincsák Balázsné Varga Katalin segédlelkész (2002−2004), Kalincsák Balázs lelkész (2004–), Kalincsák Balázsné Varga Katalin lelkész (2004–)

Felügyelők: Takács József (1980–2000), Bánó András (2000–2002), Horváth Károly (2004–)