Az evangélikus gyülekezet

Története izgalmasan alakult Vönöckön. Kemenesalját hamar elérte a reformáció híre és tanítása. Minden bizonnyal még a 16. században. Ennek hatása olyan lehetett, hogy Kuzmics győri kanonok még 1685-ben is így panaszkodik: „a kemenesaljai kerületben kb. 50 falu van, egyiküknek sincs katolikus papja.” Schachi Ferenc vasvári főesperes 1713-ban ezt írja: „az egész Kemenesalján nincs egyetlen katolikus plébános, csak Dömölkön a bencés apát és Kasza János.” A vönöcki filiáról pedig ezt olvassuk: „A filiának nincs temploma, nincsen jövedelme, de van egy harangja haranglábon áll. Felszerelései nincs. Semmilyen oltár-kellékei nincsenek.” A feljegyzések tehát katolikus oldalról a reformáció hódításáról szólnak.

Az indulás bizonytalanságát Payr Sándor mondata is mutatja: „Vönöck Szentmárton mellett majd mint társgyülekezet, majd pedig mint filia említtetik.” Ugyanakkor első ismert lelkészéről, Aranyadi Mihályról is tudunk, akit 1619-ben avattak lelkésszé. 1646-ban pedig Bauszki (Payr szerint Banszky) András volt a lelkipásztoruk. Igaz, ő csak „próbaidőre” volt itt, életvezetése miatt később (1647) felfüggesztették állásából. Payr szerint 1680-ban szolgált itt egy ismeretlen nevű lelkész is. Magassy Sándor ehhez hozzáteszi, hogy az anyakönyvek szerint 1674–1695 között Galambos István volt a lelkész, aki a gyászévtizedi tilalom ellenére is szolgált. Ezek szerint a 17. század eleje-közepe táján mégis volt lelkészük. Musay Gergely püspök – aki tisztában volt a helyzettel – 1661-ben is az anyagyülekezetek közé sorolja. Ezt bizonyítja a következő sor a később szolgáló lelkészekről:

Záborszky János (1702–1703), Farkas Mátyás (1705–1706), Bokányi Jósiás (1706–1708),
Hörcsöki Miklós (1709–1710), Miskei Ádám (1726–1732), Kalinovszky Tamás (1730–?)

Bár az 1681-es országgyűlés artikuláris templomokat „megengedő” rendelete értelmében Vönöck Nemesdömölkhöz tartozott, 1695-től 1732-ig a szentmihályi gyülekezet filiája. Az előbbi sor neveinél olvassuk a „szentmihályi lelkész” címet is. Előtte még az 1695-ös egyházlátogatás idején a szentmártoni−vönöcki lelkész Király Máté volt. A hívek dicsérték szorgalmát, ő azonban nem volt megelégedve az istentiszteletek látogatásával. Később Miskei Ádám lelkész idejében (1729-től) a mindkét faluról elnevezett társgyülekezet volt. A kezdetek tehát bizonytalan és nehéz idők lehettek.

Ha temploma nem is, de iskolája volt a gyülekezetnek. „Az iskolai oktatás 1570 táján indulhatott meg. A dömölki apátság történetében talált feljegyzések is bizonyítják, hogy a községben volt tanító. 1696-ban pedig az evangélikus tanító panaszkodott a „romos iskoláról”. 1671-ben Szenci Fekete püspök levelet írt az esperesnek a vönöcki tanító sérelmei ügyében. 1706-tól pedig Farkas Mátyás végezte tanítói szolgálatát 1735-ig.

Szolgált itt ifj. Aáchs Mihály is, aki azonban hamar Kővágóörsre került, utódja ismét Király Máté lett. 1710-ben neki is távozni kellett a gyülekezetből, a földesúr elűzte. 1726-ból van újabb adatunk: Horváth Mihály a lelkész. Még 1726-ban új lelkészt kapott a gyülekezet: a már említett Miskei Ádámot. Ő fordította le az egykor „Óh fő teljes sebekkel” – kezdetű éneket, és ő írta azt is, amely énekeskönyvünkben így kezdődik: „Mulandó világnak múló dicsősége.” (EÉ 515) Mindez csak azt bizonyítja, hogy a gyülekezet át- és túlélte az üldözésnek ezt a korszakát.

A mélypont a gyülekezet életében 1732-ben következett be. „Egészen váratlanul, mint a felhőtlen égből a villám ütése, érte a Vas megyei gyülekezeteket a megye részéről 1732-ben az üldözés és templomfosztogatás. Kemenes alatt István király napján (aug. 20.) szedték el az alispán vezetésével a templomokat.” Most aztán az egész Kemenesalja Nemesdömölkre szorult, hol templom nem volt még, szabad ég alatt tartották az istentiszteleteket. De csak az istentiszteletekre mehettek oda, parancsba volt adva, hogy a kereszteléseket, esketéseket és temetéseket mindenütt csak katolikus papok végezhetik: aki ezt nem tartotta be, keményen megbüntették. Fábri Gergely püspök ezekről így ír 1733-ban:

„Most nyaggatják, rontják szép Kemenesalját,
Mert reája vitték a nagy száraz gállyát.
Hadakat fegyverrel, s így állá bosszúját
Rajta az ellenség, rontja Krisztus nyáját.

Oda van Asszonfa, Csönge és Mesteri,
Sok próbákkal híres Saágh, nemes Simonyi.
Szent Márton és Vönöck, oda jó Magasi,
Több szép eklésiák, sír mostan a Szergényi.”

Vas megye területén 96 templomot vettek el. Ennek eredménye, hogy míg 1661-ben 220 anyagyülekezetről tudunk Dunántúlon, 1750-ben már csak 60 gyülekezet található. Nemcsak azokat a templomokat vették el, amelyek azelőtt katolikusok voltak, hanem az újabb, evangélikusok által építetteket is. A kulcsokat át kellett adni, a lelkészeknek a parókiát el kellett hagyniok.

A nemesdömölki gyülekezet 50 más gyülekezetnek adott otthont úgy, hogy temploma nem volt. Nagyobb ünnepeken a feljegyzések szerint 8-10 ezer ember jött össze. Csak Mária Terézia idején (1740–1780) épülhetett fel Dömölkön az artikuláris templom 1743–44-ben.