A 20. század első fele

Az I. világháborút nagy veszteségekkel élte túl a falu. A templomkertben felállított háborús emlékműre 35 név került fel. Ekkor rekvirálták el a Mendel János öntötte nagyobb harangot is, amely helyett a gyülekezet 1925-ben új, 320 kg-os harangot öntetett Seltenhoffer Frigyes harangöntő műhelyében.

Pulay Gábor csaknem negyedszázadot töltött a bobai gyülekezet élén, mígnem 1921-ben nyugdíjazását kérte. Utóda a fiatal Nagy Miklós volt, akinek édesapja a celldömölki gyülekezetben több mint 50 esztendőn át hűségesen pásztorolta híveit.

A gyülekezet életében az 1920-as években különösebb változás nem tapasztalható. A fiatal lelkész nagy erővel fogott hozzá az ifjúság összegyűjtéséhez. Az iskolás gyermekek száma ebben az időben már 100 fölé szaporodott. Az öreg iskolaterem nem felelt meg a kor követelményeinek, így a gyülekezet minden tagja belátta, hogy új iskolát kell építeni. 1928-ban meg is épült az új, kéttantermes iskola kántortanítói és másodtanítói lakásokkal együtt. Ezzel megvalósulhatott a régóta szerveződő másodtanítói állás. Az iskola építését a lelkész és felügyelő közötti sajnálatos viták kísérték, amelyek végeredményben a felügyelő lemondásával, majd pedig a lelkész más gyülekezetbe (Zalaegerszeg) távozásával csitultak el.

Nagy Miklós távozása után új feladat adódott: a lelkészi állás és a felügyelői tiszt betöltése. Lelkészi állásra több pályázó közül a gyülekezet Lukács István győri hitoktató lelkészt választotta. Felügyelő pedig Seregély Pál celldömölki orvos lett.

Lukács István ifjú korának köszönhetően legfőbb feladatának az ifjúsággal való foglalkozást tartotta. Nagy segítségére volt ebben Horváth Sándor kőművesmester, aki mind szakmájának, mind Istentől rendelt küldetésének valódi mestere volt. Csodálatos karizmatikus képességével tartotta össze a bobai és a nemeskocsi ifjúságot. Előbb Bobán, majd ezt látva Nemeskocsban is olyan méretű volt a fiatalok lelkesedése, hogy mindkét helyen ifjúsági otthont építettek. (Bobán 1933-ban, Nemeskocsban 1938-ban.)

Így érkezett el a gyülekezet 1934. augusztus 19-éhez, amikor hálaadó istentisztelet keretében emlékeztek meg a templom építésének 150. évfordulójáról. Erre az alkalomra megújult az 1792-ben készült faragott oltár és az oltártér is. Ugyanerre az alkalomra adta ki a gyülekezet Lukács István lelkész és Tompa László felügyelő közös munkáját, a gyülekezet múltját feltáró könyvecskét. Ebben az évben, reformáció ünnepén Lukács István meghívást kapott a kemeneshőgyészi gyülekezettől, a meghívást elfogadta, és elköltözött.

A lelkészi állás ilyen gyors és váratlan megüresedésére a gyülekezet nem volt felkészülve, így az egyházkerület püspöke helyettes lelkészként az ugyancsak fiatal Garam Zoltán kőszegi hitoktató lelkészt küldte 1934. november 4-én a gyülekezetbe. A helyettes lelkészt a gyülekezet hamar megszerette, és a néhány hónapos kölcsönös ismerkedés vezetett 1935. március 10-én lelkésziktatáshoz. Az iktatás utáni közgyűlésen az egyik presbiter a következő vágyát fogalmazta meg az ünneplő gyülekezetnek: „Vajha a bobai gyülekezetben most 50 évig ne lenne újra papválasztás.” Kívánsága csaknem teljesült, hiszen Garam Zoltán 1979 tavaszán történő nyugdíjazásáig végig a bobai gyülekezet szolgálatában maradt. 44 esztendős szolgálati ideje alatt sok leírásra és megemlítésre méltó esemény történt. Munkáját a gyülekezet múltjának megismerésével kezdte, átolvasott minden anyakönyvi bejegyzést, és elkészítette a gyülekezeti anyakönyvek regisztereit. Kiegészítette az írott gyülekezettörténet hiányosságait, közülük talán legjelentősebb az a dokumentum, mely arról tanúskodik, hogy a templom oltárát Gertner József veszprémi faszobrász készítette 1792-ben. Az oltárkép ekkor már régtől a gyülekezet tulajdonában volt, az oltár készítője a gyülekezet megrendelésére ekkor festette a kép aljára a ma is olvasható feliratot: 1Kor 10,16-ot.

Garam Zoltán szolgálati ideje alatt, 1939-ben a régi, nedves, egészségtelen, több mint 100 éves paplak helyett új, tetszetős lelkészlakás épült. Az építkezést megelőzően a gyülekezet a paplak külső kertje melletti lelkészi javadalmi földből házhelyet biztosított a községházának és a jegyzőlakásnak. „Ebben a döntésben főképpen az a meggondolás vezette a gyülekezetet, hogy a türelmi rendelet következtében a falu nyugati szélén épült és még ez ideig is szélen álló egyházi épületeit rajtuk túl épülő s jelentősebb épületekkel inkább a községbe hozza, s azoknak külső formájával a templom és iskola környékét is díszesebbé tegye.”

A második világháború idején, 1943-tól vált igazán nehézzé a gyülekezet sorsa. A tanítókat besorozták, az elsötétítések miatt az esti szolgálatok (bibliaórák, házi istentiszteletek) megtartása lehetetlenné vált. A lelkészcsalád a front elől Őrimagyarósdra menekült, ahonnan Garam Zoltán lelkészt a község férfilakosságával együtt hadifogságba hurcolták, innen csak fél év elmúltával, betegen térhetett haza. Ez alatt az idő alatt a községben tartózkodó Mészáros Sándor helyettes lelkész végezte a lelkészi teendőket.

A községen átvonuló front súlyos károkat okozott Boba lakosságának. Gyújtólövedékek házakat és melléképületeket gyújtottak fel. A gyülekezet épületei azonban csodával határos módon megmenekültek. Oltárterítők, úrvacsorai kehely váltak a benyomuló szovjet katonák martalékává. Elpusztult a gyülekezet irattárának jelentős része, de az anyakönyvek megmaradtak.