A Sopronkőhidai Országos Fegyintézet Evangélikus Lelkészsége (1886–1950)

Sopronkőhidán, amely közigazgatásilag Sopron városhoz tartozik, évtizedeken keresztül az ország egyik legkülönlegesebb „gyülekezete” működött, mert nem egy község, hanem egy intézmény, sőt egy börtön, az ország legszigorúbb büntetésvégrehajtási intézete kapcsolta egyházi közösséggé tagjait. Lelkészeinek tevékenysége tulajdonképpen a börtönlelkészi szolgálat korai megjelenésének tekinthető. A fegyintézet egy régi cukorgyár helyén épült a 19. század nyolcvanas éveinek közepén, s mint Soproni Királyi Országos Fegyintézet kezdte meg működését 1886-ban.

1886-tól az intézet az elhalt fegyencekről vegyes felekezetű anyakönyvet vezetett. A sopronkőhidai (kőhídtelepi) evangélikus lelkészi állást az országos fegyintézet protestáns fegyenceinek lelkigondozására szervezték. A lelkészek állami szolgálatban álltak, az igazságügy-miniszter nevezte ki és fizette őket. Az első evangélikus lelkészt, Heszler Sámuelt – aki előzőleg franczfeldi segédlelkész volt –, az igazságügyminiszter 800 Ft fizetés és 120 Ft lakpénz megállapításával nevezte ki. A lelkész két közösségért volt felelős: egyrészt a börtönön belül a fegyencekért (Gemeinde der Sträflinge), másrészt a börtönön kívüli ún. szabadlakókért (freie Gemeinde). Mivel Sopronkőhida közigazgatásilag Sopronhoz tartozott, a fegyintézeti tisztviselők, fegyőrök és egyéb foglalkozásúak evangélikus családtagjai a soproni anyagyülekezethez tartoztak.

Az 1903-as egyetemes névtár a Soproni-Felső Egyházmegye 12. gyülekezeteként sorolja fel „Sopron-Kőhíd” néven. Állami elemi iskola és külön fegyenciskola működött 2 tanköteles evangélikus tanulóval. A 419 szabad lakó közül 57, az 515 fegyenc közül 35 evangélikus felekezetű volt. 1912/13-ban az egyetemes névtárban 7. gyülekezetként találjuk. A fegyintézet körül lakó családok tanköteles korú (6–12 éves) evangélikus gyermekeit (9 fő) az állami népiskolában vallástanra az evangélikus lelkész tanította. A hullámzó fegyenclétszámból 38 evangélikus, 58 református, az intézethez tartozó szabad lakók közül 60 evangélikus, 19 református vallású volt.

Heszler Sámuel, sopronkőhidai fegyintézeti lelkész 37 évi szolgálat után 1923. okt. 30-án nyugalomba vonult,de változatlan szeretettel és hűséggel még 1928-ig működött Sopronkőhidán mint lelkész, tehát 41 évig. 1927-es jelentése szerint a rábízott protestáns fegyencek száma az év elején ill. az év végén a következőképpen alakult: 29/34 evang., 51/39 ref., összesen 80/73 protestáns rab.

Heszler Sámuelt követően, aránylag rövidebb, néhány évig itt szolgáló segédlelkészek következtek a fegyintézeti szolgálatban. „A Sopron-kőhidai fegyintézet nyugalomba vonult lelkészének, Hessler Sámuelnek a helyére az igazságügyminisztérium Kiss Ferenc felsőnánai segédlelkészt nevezte ki.” Kapi Béla dunántúli püspök a Soproni-Felső Egyházmegyében tartott canonica visitatiói során 1929. jún. 14-én Sopronkőhidát is meglátogatta, de a jegyzőkönyvben e tényen kívül más megjegyzés nem található. Trianon után a megkisebbedett területű Soproni-Felső Egyházmegye 5. gyülekezeteként jelent meg „Kőhídtelep” néven a dunántúli kerületi névtárban (1933), területileg Sopronhoz tarozott, lelkésze Kiss Ferenc. Lélekszámként csak a szabad lakók említődnek: 71 fő, az állami iskolába 11 evangélikus tanuló járt.

Mivel Kiss Ferenc 1937-ben felsőnánai lelkész lett, az igazságügyminiszter Mayer Ödönt nevezte ki Sopronkőhidára, aki előzőleg Orosházán volt segédlelkész. Az 1940-es országos névtárban Sopron-Felső Egyházmegye 6. gyülekezeteként szerepel, mint Soproni fegyintézeti és szig. dologházi intézeti lelkészség. Lelkésze Mayer Ödön, felügyelője hivatalból dr. Stráner Ernő fegyintézeti igazgató, lélekszáma 27. Mayer Ödön 1940-ben nevét Martos Ödönre magyarosította.

Az 1942-es jelentés szerint a sopronkőhidai lelkész a fegyencek és a szabad lakók részére is rendszeresen tartott szépen látogatott istentiszteletet, ünnepnapokon úrvacsorát is osztott. Vallásoktatást a lelkész a börtönön belül két alkalommal, a börtönön kívül a szabad lakóknak négy alkalommal tartott. A téli hónapokban bibliaóra, ill. adventi ünnepség volt. A lelkész a fegyencek között intenzív „lélekápolási” munkát végez, próbálja őket alkalmassá tenni a majdani polgári életre. 1942-ben felmerült a szabad lakó (künnlakó) 42 evangélikus és 32 református gyülekezeti tag részére a templomépítés terve. A fegyintézeten belüli protestáns imatermet a künnlakók ugyanis nem használhatták. A sokkal többen levő szabad lakó katolikusok viszont már építettek maguknak templomot. A dunántúli kerületi gyámintézet volt elnökének, néhai Károlyi Endrének a lányai 2000 pengőt adományoztak, a dunántúli Ihász Lajos Alapítvány pedig 3000 pengőt adott erre a célra. A többi pénzt a soproni evangélikus gyülekezettől és az igazságügy minisztertől remélték. A tervet Winkler Oszkár soproni építész készítette. Fennmaradt a tervezett templom modellképe, innen látható, milyen lett volna, ha felépül. A szükséges építőanyagot már meg is vásárolták, de a háború meghiúsította e vállalkozást, a szép kezdeményezés szertefoszlott.

1944. febr. 4-től Bárdosi Jenő volt csöglei helyettes lelkészt nevezték ki a sopronkőhidai orsz. fegyintézetbe evangélikus lelkésznek. Más forrás szerint csak 1944. nov.1-jével nevezték ki, és előtte fél évig Fliegenschnee Frigyes segédlelkész helyettesítette (9 evangélikus és 4 református gyermeket tanított hittanra). Bárdosi Jenő talán egészségügyi okból nem tudott előbb szolgálatba állni, tudunk róla, hogy ez időben hosszú ideig betegeskedett. A sopronkőhidai evangélikus lelkész a második világháború drámai végkifejletében kapott országos nevezetességű szerepet. 1944-ben a nyilasok az intézet egy részében politikai foglyokat helyeztek el. 1944. december 24-én az intézettel szembeni iskolában végeztek ki többeket, pl. Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Pataki Istvánt és Pesti Barnabást. Bárdosi Jenő evangélikus lelkész kísérte utolsó útjára Bajcsy-Zsilinszkyt. Bárdosi Jenő Bajcsy-Zsilinszkyre vonatkozó emlékei egy 1984-ben kiadott kötetben megjelentek. „A soproni országos fegyintézet és szig. dologház ev. lelkészi hivatala” iratai közül kettő fennmaradt az egyházi nyugdíjintézeti iratokban, 1944. júl. 26-ról és 1945. okt. 25-ről. Tudunk arról, hogy Bárdosi Jenő iratai 1946. okt. 16-án, a lelkész lakásán pusztultak el.

1945. március 29-én ürítették ki a börtönt, s a szovjetek hadifogolytábort, majd hadbírósági tábort rendeztek be. Az intézet visszatelepítésére 1948. március 10-én került sor. A börtönben működő lelkészség az 1948-as kommunista hatalomátvétel után nem sokkal, 1950-ben megszűnt. A fogházparancsnok 1950 közepén betiltotta a fogházlelkészi szolgálatot. A sopronkőhidai fegyház megszűnő evangélikus lelkészségére utal a dunántúli püspök 1950. június 19-i levele, amelyben a beszállítandó felszerelési tárgyakat, mivel azt az igazságügy-minisztérium nem tudja használni, kiigényli. A Lelkipásztor 1950. július–augusztusi számában közölt lelkésznévtárban (305. o.) pedig a következő áll: „Lelkészi szolgálati beosztáson kívül: Bárdosi Jenő >>letartóztató intézeti százados-lelkész<<, aug. 1-től soproni segédlelkész”. Az 1950. augusztus 1-jével megszűnő állás megerősíti a sopronkőhidai evangélikus gyülekezet megszűnését. Bárdosi Jenő 1953-től 1976-ig a dabronyi gyülekezet lelkésze.

A sopronkőhidai fegyintézetben működő evangélikus lelkészek sora: Heszler (Hessler) Sámuel (1886–1929), Kiss Ferenc (1929–1937), Mayer (1940-től Martos) Ödön (1937–1944), Bárdosi Jenő (1944–1950).

Czenthe Miklós EOL igazgató