Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Kisbabot

Kisbaboti Evangélikus Egyházközség
Kisbaboti templom

A rábaszentmihályi leányegyház

A község Győr-Moson-Sopron megye déli szélén, a Rába folyó jobb partján fekszik. Árpád-kori település. A reformáció idején a buzgó Nádasdy család birtoka volt. 1607-ben területét elfoglalta a török. 1627-ben evangélikus lelkésze és temploma volt. Első ismert lelkésze Szeredi Mihály volt (1631), aki korábban Tétényben (1612-től), majd Mihályiban (1628) működött. A török időben a falu népe sokat szenvedett, temploma is elpusztult. Eszterházy Pál nádorsága idején kezdődött az evangélikusok üldözése. A 1698. évi katolikus egyházlátogatás jegyzőkönyve arról tanúskodik, hogy akkor még lakosságának nagyobb része evangélikus volt. Az öregek csak prédikátorokra emlékeztek. A vizsgálat idején azonban már csak tanítójuk volt, egy lelkész fia, Zoltay Pál. A kuruc háborúk idején ismét feléledt a vallásgyakorlat, de 1711-ben az evangélikus tanítót elűzték, s a faluba plébánost helyeztek. A türelmi rendelet után (1787-ben) a hitükben megmaradtak (6 ház 35 lakója) Mérgeshez csatlakoztak. Az anyaegyházhoz való viszonyukat azonban csak 1824-ben foglalták írásba az időközben lélekszámban is gyarapodó, áldozatkész rábaszentmihályi hívek. Ugyanakkor a falu katolikus lakóival békességben éltek, a harangot és a temetőt közösen használták. Az 1875. évi névtárban 55, az 1940. éviben 83 lélekkel szerepel. Rábaszentmihály Rábacsécsénnyel 1972 és 1989 között Rábaújfalu néven alkotott egy közigazgatási egységet.

Egyházmegye
Adatok
9133 Kisbabot, Dózsa Gy. u. 24.
Lelkész(ek): 
Deák Ágota helyettes lelkész (Kisbabot)
Kardos Zsuzsanna gyülekezeti munkatárs (Bodonhely
Mérges
Rábaszentmihály
Rábacsécsény)
Felügyelő: 
Németh József (Kisbabot és Bodonhely)
Kovács Jenő (Mérges és Rábaszentmihály)
Telefon: 
96/284–108
Email cím: 
agota.deak@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
1700 körül, újjáalakult 1792-ben
Anyakönyveit vezeti: 
Kisbaboton 1792-től, Mérgesen 1787-től
Kapcsolódó galéria