Újjászerveződés a türelmi rendelet után

„A türelmi rendelet (1781) kihirdetése után azonnal megindul Körmenden is a szervezkedés” – írja Zügn Tamás idézett könyvében. Perlaky Gábor püspök körlevelet intézett a körmendi evangélikusokhoz is buzdítással és kérdésekkel. A válasz sajnos ismeretlen, de ismerős Körmendnek, filiáinak és akkori szórványainak összeírása 1783-ból: Körmend 71, Nádasd 34, Katafa 4, Hodász 29, Szarvaskend 34, Halastó 5, Magyarósd 22, Hegyhátszentjakab 19, Szőce 18, Viszák 19, Szaknyér 6 család. 11 településen tehát 261 család maradt meg hitében a nehéz időkben is.

Az újraszervezésben a körmendi gyülekezet a vasi közép egyházmegyéhez tartozott, és egyre több gyülekezet vált a felsorolt filiák közül anyaegyházközséggé. Az előbbi adatok talán azért is 1783-ból valók, mert a türelmi rendeletet Körmenden 1783. december 1-jén tették közzé. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyülekezet előbb már nem tett lépéseket a szervezkedésre. 1783-ban a gyülekezet beiktatta első prédikátorát, Cancriny Andrást, aki beköszöntő igehirdetését magyar és német nyelven mondta el. 1810-től az egyházmegye espereseként is szolgált 1816-ban bekövetkezett haláláig. Utódjául fiát, Cancrinyi Károlyt akarták megválasztani, de ez nem sikerült.

A szervezkedéshez hozzátartozott, hogy megválasztották a konventet (presbitériumot), a felügyelőt, gondnokot és a vidéki kurátorokat, sőt a pénzbeszedőket is. Az első felügyelő Karcsay Antal, utódja fia, Karcsay Sámuel volt. Talán érdekesség, hogy 1784-ben „céhmestert” (egyházfit) választottak „mindennemű előadandó eklézsiabeli szolgálatokra.” S az is különleges, hogy a többségben lévő német ajkú gyülekezetben a magyar nyelvűek képviseletére „magyar kurátort” választottak 1786-ban Pless Ágoston személyében.

1817-től az új lelkész Ivanics Mihály lett, aki 16 esztendei szolgálat után halt meg. 1833-tól Kalmár József lett az új lelkész, aki 6 éves rövid szolgálata után hunyt el. Ezután 1839-ben került ide Hutter Zsigmond a lelkészi szolgálatba, aki nagy lendülettel fogott hozzá a gyülekezeti élet fellendítéséhez. Ekkor új felügyelőt is választottak Karcsay István személyében, aki immár a harmadik generáció tagjaként vette át a már családi tradíciónak számító felügyelői tisztet. Hutter lelkész az 1848-as szabadságharc idején imádkozott Kossuth Lajosért és a küzdelem eredményességéért. A harc leverése után házkutatást is tartottak nála. Az imádságot nem találták meg. Hutter egyre betegebb lett, idegei tönkrementek. 1856-tól Holbok József vadosfai segédlelkész helyettesít, majd 1860-tól Kund Sámuelt hívta meg a gyülekezet, aki azonban hamar el is távozott.

1867-től Turcsányi Andor lelkészt hívta meg és iktatta be a gyülekezet lelkészként. Szolgálatának egyik gyümölcse: ekkor épült a gyülekezet szép temploma (1888) és több filiában új iskola is. Turcsányi rendkívül művelt és sokoldalú ember volt. Igehirdetéseit nemcsak a gyülekezet, de a más vallású emberek is szívesen hallgatták. 1904-ben halt meg váratlanul, rövid betegség után.

Halála után, 1904-ben választotta meg a gyülekezet Kapi Béla akkori püspöki titkárt, akit 1905-ben iktattak hivatalába. A gyülekezet életébe rendkívüli energiával vetette be magát. Ő vezette be az istentiszteleteken kívül előadások, mai szóval gyülekezeti estek tartását is. Maga írja csodálkozva, hogy milyen sokan hallgatták esténként is. De nagy hangsúlyt helyezett a lelkipásztori munkára, a látogatásra is. Közben azonban egyre ismertebb lett a kerületben és egész egyházunkban is. Itt, Körmenden, az ő szerkesztésével indult el a Harangszó újság egyházunkban. Kapcsolatot tartott a háborúba behívottakkal, levelezett velük, kis traktátusokat (építő írásokat) írt nekik. 1916-ban a szombathelyi gyülekezet hívta meg, ezért itteni állásáról lemondott. Röviddel azután a Dunántúli Egyházkerület püspöke lett. A körmendiekkel a meleg kapcsolatot élete végéig ápolta.

1917-ben a gyülekezet új lelkésze Zongor Béla lett. Méltó utódja volt Kapi Bélának, nagy tekintélyű, ugyanakkor melegszívű ember volt. Ő is ismert lelkész volt a gyülekezet határain kívül. Egészen 1942-ig dolgozott itt, amikor betegsége miatt lemondott.

Utódja Farádi Mihály addigi nagyszombati (ma Szlovákia) hitoktató lelkész lett. Ő volt az, aki a II. világháború viharát átélte a gyülekezettel együtt. Róla feljegyezték, hogy felesége mennyire aktív volt a férje mellett a gyülekezetben, és nagy veszteség volt halála (1963) nemcsak férjének, hanem a gyülekezetnek is.

Az első világháborúban, miután Dávid Jánost és Töpfer Gyulát behívták, többen is helyettesítettek az iskolában.

A Tanácsköztársaság ideje „az áldozatkész egyházszeretet igazi próbája” volt lelkész és gyülekezet számára, ahogyan arról Kapi Béla már püspökként írt körlevelében.

A második világháború idején a bombázás ugyan okozott károkat az iskola tetőzetén és nyílászáróin, de a tanítás azért folyt a javítások után. Nagyobb aggodalomra adott okot a felekezeti iskolákat ért első támadás 1946-ban. 1948-ban levelet is fogalmaznak: „Az egyházközség presbitériuma szükségesnek tartja az egyház és állam közötti jó viszony fenntartását, ugyanakkor egyöntetűen tiltakozik a hívek filléreiből épített és fenntartott iskoláink államosítása ellen és azokhoz további áldozatok árán is ragaszkodik, annyival is inkább, mert iskolaépületeink nemcsak tanítási célt szolgálnak, hanem azok istentiszteleti célul is használtatnak.” 1948. június 1-jén az állam minden ellenszolgáltatás nélkül átvette az iskolákat. Az egyházi tanítók, majd a lelkészek igyekeztek a hitoktatást elvégezni, de egyre nagyobb nehézségekbe ütközött ez is. A filiákban még folyt a hitoktatás, a városban már nem, a gyermek- bibliaköri munka váltotta azt fel. A városban 1990-ben indult el újra a hitoktatás.

A mártírsorsú Böröcz Sándor körmendi missziós lelkészként szolgált 1943−1948 között. A nagy kiterjedésű szórványt járta. Ebben az időben hat igehirdető helye volt a gyülekezetnek. 1947-ben, a reformáció ünnepén bátor beszédet tartott az elnyomás miatti elkövetkező nehéz időkről. Ezért elfogták, kínozták, elítélték és elhurcolták kényszermunkára Szibériába.