Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Vönöck

Vönöcki Evangélikus Egyházközség
Vönöck

A toronyszentelés

A vönöcki egyházközség külsőleg és belsőleg egyaránt épült. Ennek „csúcsa” 1903. augusztus 20-án a torony felszentelése volt. Varga Gyula esperes-lelkész mondott igehirdetést illetve emlékbeszédet. „Visszaszáll a lelkünk e pillanatban rég letűnt idők világába 1732-ben a kemenesszentmártoni templom tőlünk távol, a vönöckiekkel közös vala... de ezután: templom lett minden családi hajlék, honnét felhangzott a fohász... e hitből fakadt reménység testet öltött 1786. augusztus 20-án. Az újonnan megalakult gyülekezet várta akkori püspökét, Hrabovszky Sámuelt, hogy 54 év után az első nyilvános istentiszteleten beiktassa hivatalába első lelkészét, Torkos Ádámot” – hangzott. Kapi Béla püspöki titkár többek között ezeket mondta:

„Ti százados templomkövek:
Hol az Isten? ...mondjátok meg!
Hideg a kő, élettelen,
Nem lakik ott élő Isten.
Szívek mélyén van az Isten
Imádságban, élő hitben.
Szeretetben, szent életben,
Hű munkában, reménységben.”

Az ünnepi beszéd ennek a versnek mondanivalóját fejti ki sorról sorra.

Ezután következett az említett ifjúsági zászló felavatása. Varga Gyula esperes a 60. zsoltár versére hivatkozott: „Adtál a téged félőknek zászlót, mellyel éljenek az igazságért.”

Egyházmegye
Vas
Adatok
9516 Vönöck, József A. u. 10.
Lelkész(ek): 
Kovácsné Tóth Márta
Felügyelő: 
Palotainé Mórocz Tünde
Telefon: 
95/779–642
Email cím: 
marta.toth@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
1786
Kapcsolódó galéria