Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Bakonytamási

Bakonytamási Evangélikus Egyházközség
Bakonytamási, a felújított templom

A gyülekezet műkincsei

A templomban található orgona készítőjét és készítési idejét nem ismerjük. Korábban, idekerülése előtt, szétszerelt állapotban a dénesfai Cziráky-kastély padlásán tárolták, majd innen hozta el fizetség fejében Bodáts Sándor rábaszentandrási kántortanító, aki orgona- és zongorakészítéssel is foglalkozott. Ő 1843 telén műhelyében fia segítségével javította az alkatrészeket, játszóasztalt készített az eredetileg hátul játszós hangszerhez, majd ő állította össze az orgonát jelenlegi helyén. A hangszert többször javították, de ez nem vált feltétlenül javára. Legutoljára Kemenesi Rezső szombathelyi orgonaszerelő nyúlt hozzá. Az 1800-as év táján épülhetett, jó mester műhelyében, kiváló anyagokból. Az orgonaszekrény eredetileg kékesszürke márványfestésű volt, aranyozott díszítéssel, ezt több rétegben barnára festették. A hangszer különös értéke a ritkaságnak számító, eredetiben megmaradt szíjhúzással működtethető ékfúvó. Az orgona működőképes, de csak szakszerű műemléki restaurálás után nyerhetné vissza eredeti szépségét. Az úrvacsorai készlet, a paténa, kehely, kancsó és cibórium művészi értékkel elkészített tárgyak. Az evangélikus múzeum nyilvántartott darabjai, ahol kiállítás részét is képezték. Az aranyozott ezüst úrvacsorai kehely alján 1715-ös évszám található, a paténán pedig L B. monogram, ami feltehetően Löwey Balázs 17. századi győri lelkész nevét rejti.

Egyházmegye
Adatok
8555 Bakonytamási, Széchenyi u. 3.
Lelkész(ek): 
Szakos Csaba
Felügyelő: 
Szűr Gyuláné
Telefon: 
89/352–642
Email cím: 
bakonytamasi@lutheran.hu
Anyakönyveit vezeti: 
1731-től
Kapcsolódó galéria