Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Győr-Moson

Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye
Felpéci templom

Az egyházmegye espereseinek névjegyzéke

A Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye ezen a néven már létezett az 1838-ban összeállított címjegyzék szerint. (Generalis Ecclesiarum Scolarum evang, aug, conf. In Hungaria – Az Ágostai hitvallású evangélikus gyülekezetek iskoláinak összessége Magyarországon). Az egyházmegye győri vonzáskörzetének egyházközségei annak szervezetében már a 16. századtól léteztek, míg a mosoni részek többszöri átszervezés folytán hol önállóan, hol a pozsonyival összevonva szerepeltek. Ez utóbbiak nem is tartoztak mindig a dunántúli kerülethez, hanem olykor a dunáninnenihez. Az első bécsi döntés utáni átszervezés következtében az 1940-ben kiadott névjegyzékben sem szerepelnek dunántúliként.

A mosoni esperesség megalakulására nézve vannak adataink. Ezekből tudjuk, hogy már a 17. században létezett, de az üldözések miatt 1673 körül megszűnt, 1781-ben viszont újjáalakult.
Valószínű, a legrégebbről ismert mosoni evangélikus esperes a hédervári lelkészként működő Mérey Mihály volt, akit 1544-ben szuperintendensnek neveztek. Eleinte ugyanis így nevezték az espereseket, csak később kezdték használni megkülönböztetés céljából a senior elnevezést.

Az ismert esperesek névsora a következő:

Győri Egyházmegye: Szentmiklósi Fábri János (Kajár, 1680 utánig), Bors Mihály (Kajár, 1692–1711), Károlyi István (Kispéc, 1711–1737), Tóth Sipkovics János (Tét, 1737–1742), Németh Sámuel (Tét, 1742–1754), Szenicei Bárány János (Felpéc, 1754–1756), Kiss Zsigmond (Tét, 1756–1762), Hrabovszky Sámuel (Tét, 1762–1786), Kiss Zsigmond (II. Tét, 1786–1805), Németh István (Kispéc, 1806–1818), Tatai Kis Pál (Felpéc, 1818–1838), Perlaki Dávid (Bezi, 1838–1857), Karsay Sándor (Tét, 1857–1866), Kis János (Tárnokréti, 1867–1870), Eősze Zsigmond (Tét, 1870–1872), Mészáros István (Bezi, 1872–1901), Horváth Sámuel (Tét, 1901–1917), Pálmai Lajos (Győr, 1917–1925), Németh Károly (Lébény, 1925–1952)

Mosoni Egyházmegye: Grailich András (Zurány, 1819–1837), Schuh János (Gálos, 1847–1856), Tomka János (Zurány, 1861–1864), Glatz Jakab (Hegyeshalom, 1866–1876), Schun Ágost (Gálos, 1877–1890), Bodiczky Kálmán (Zurány, 1894–1897), Ringbauer Gusztáv (Rajka, 1897–1913), Ulicsny Endre (Miklóshalom, 1914), Wenk Károly (Hegyeshalom, 1914–1936), Zimmermann János (Rajka, 1936–1937), Schrödl Mátyás (helyettes, Levél, 1937–1942), Schrödl Mátyás (Levél, 1942–1945), Weltler Rezső (helyettes, Hegyeshalom, 1945–1946), Weltler Rezső (Hegyeshalom, 1946–1952)

Győr-Moson-Soproni egyházmegye: Németh Károly (Lébény, 1952–1953), Weltler Rezső (Sopron, 1953–1977), Bárány Gyula (Győr, 1977–1995), Jankovits Béla (Kajárpéc, 1995–2005)

Győr-Mosoni egyházmegye: Kiss Miklós (Mosonmagyaróvár, 2005–)

Adatok
9200 Mosonmagyaróvár, Magyar u. 33.
Esperes: 
Kiss Miklós
Felügyelő: 
Sólyom Tibor
Kapcsolódó galéria