Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Agape Evangélikus Szeretetszolgálat

A gyülekezetben 1992 óta működik idősgondozás intézményes keretek között. Az Agape Evangélikus Szeretetotthon épületében sok éven keresztül állami diákotthon volt. Az 1991-es megváltozott finanszírozás miatt megszűnt a környékbeli rászoruló diákok elhelyezése, így az épület üresen maradt. Decmann Tibor lelkész beiktatásának megünneplésére ebben az épületben került sor, s ezen az ünnepségen az egymással találkozó helyi, önkormányzati vezetés és a jelen levő egyházi vezetők, Szebik Imre püspökkel, Labossa Lajos esperessel, az újonnan beiktatott lelkésszel és Mosberger Mihály felügyelővel az épület új, lehetséges rendeltetését vitatták meg. Egyházi csereingatlan felajánlásával módja és lehetősége nyílt a gyülekezetnek arra, hogy az egyházmegye első idősek otthonát közegyházi segítséggel és pályázatokkal létrehozza. Sok áldozatos munka eredményeként 1992. december 19-én szentelték az otthont Szebik Imre püspöknek és Karl Heinz Neukammnak, a német diakóniai szolgálat elnökének szolgálatával. Kezdetben 30 gondozott részére tudott elhelyezést biztosítani az intézmény, majd az 1996. évi bővítéssel az épületben már 50 gondozott lakott. Jirkovszki Tamást kérte az igazgatótanács a következő épületrész tervezésére is. A terv megvalósult, s az épületrészt 2004 pünkösd szombatján felavatták. Erre a bővítésre azért került sor, mert a régi közösségi helyiségek kicsinek bizonyultak. Így készült el a 86 négyzetméteres, karzatos nagyterem Czéh Judit belsőépítész útmutatásai alapján, amely – a Horányi Ágnes iparművész által tervezett nagy ólomüveg ablakokkal – méltó helyet biztosít a napi áhítatoknak, ünnepi istentiszteleteknek, foglalkozásoknak, különféle egyesületek, szervezetek rendezvényeinek.
2004-ben az önkormányzattal kötött ellátási szerződés alapján a község házi segítségnyújtó szolgálatát vette át a gyülekezet diakóniai szolgálata másfél évre, a kistérségi összefogás megindulásáig, majd elindult az Idősek Klubja. Közel 30 idős ember hétköznapjait igyekszik tartalmasabbá, emberibbé tenni ez az alapellátási forma.

Lehetőségeik között szerepel a szociális étkeztetés is. Erre a területre − a házi segítségnyújtással együtt − érvényes működési engedéllyel rendelkeznek. 2009 elejétől tervezi a szeretetszolgálat átvenni a gyermekjóléti szolgálatot is az önkormányzattól.

A szeretetszolgálattá bővülő idősgondozást indulása óta Decmann Tibor igazgató lelkész és Királyné Reizinger Márta otthonvezető irányítja.

Adatok
Cím: 
8136 Lajoskomárom, Jókai u. 8.
Vezető: 
Királyné Reizinger Márta otthonvezető
Lelkész: 
Decmann Tibor igazgató lelkész
Ide tartozik