logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Az élet gyöngyei - csendesnap időseknek

Az idei évben az imádság volt a csendesnap központi témája. A kezdő áhítat után egy egyedi gyöngysorral ismerkedtünk meg, amelyet minden résztvevő elkészíthetett és hazavihetett.
Az Élet gyöngyei elnevezést viselő füzér az Istennel való mindennapi kapcsolatunk megélésében lehet a segítségünkre, az imaéletünket gazdagíthatjuk vele. 
 
 
Az Élet gyöngyei füzér Martin Lönnebo, svéd evangélikus püspök ötletéből született 1996-ban. Egy vihar miatt több napot volt kénytelen egy kicsi szigeten eltölteni. Amíg a mentőhajóra várt, volt ideje elmélkedni. Megfigyelte a görög halászok munkáját, és felfigyelt a hajóban lévő mentőövre. Az a gondolat erősödött benne, hogy Jézus az igazi mentőöv az életben. Hazatérve, egy 18 gyöngyszemből álló gyöngysort alkotott, minden gyöngynek sajátos jelentést adva. Hazájában hamar elterjedt a kezdeményezés, de nálunk is többek előtt ismert az evangélikus imafüzér.
 

 

Kapcsolódó galéria

Idősek csendesnapja 2019.

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek