logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Beszámoló a Közösségi Kert 9. előadásáról

A 2018-as év első előadása, mely a tavasz előjövetelét sietteti, ezen a hideg szombati napon is hallgatóságra talált.

A 2017-ben az előadást rendszeresen látogatók a 2018-ban induló előadás sorozat első előadásán újra ismerősként köszönthették egymást. Az idei évben az előadás sorozat 12 alkalomból áll, egy július és augusztusi nyári szünettel megszakítva. 
Az előadás egyes alkalmai egybe függenek és építenek a tavalyi ismeretekre, de egy-egy alkalom külön is látogatható, hisz alkalmanként új és új témák kerülnek közös megbeszélésre.

Az idei első előadás a közösségi kert kialakulásának történelmi változásait járta végig először. Az előadás folytatásában a közösségi kert fogalmát és típusait vették sorra a helyszínen lévők. Az előadás második felében a közösség építésére alkalmas közöséig kert kialakításának ismérveit nézték végig gyakorlati példákon, fényképes beszámolókon keresztül. 

A TOP-6.9.1 pályázatban megvalósuló Templom mellet kialakításra kerülő közösségi kertben mindenki érzékelheti, reményeink szerint, ezen tervezési folyamat hasznos voltát.

Következő Előadásunk:

2018.03.24. Szombat 10. Előadás 9:00 Kisterem
Milyen kert az én kertem?
Kerttípusok megismerése.
Mik az előnyei a saját megtervezett kertnek?

Minden érdeklődőt szerettelek várunk ingyenesen látogatható alkalmainkra!

http://www.szeretetszolgalatert.hu

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek