logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Egyházmegyei hittanverseny

Mintegy 220 diák részvételével rendezték az idei evangélikus hittanversenyt a vasi egyházmegyében, Bükön volt a megyei forduló. Négy korcsoportban versengtek a diákok, négyfős csapatokban. Köztük iskolánk diákjai is.

Szöveg: Bakos Ágnes, fotó: Pusztai Krisztina

Az első-másodikosok között a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola csapata nyert; a harmadik-negyedikesek között a sárvári katolikus iskola csapata nyert, az ötödik-hatodikos korosztályban a büki gyerekek végeztek az első helyen, a hetedik-nyolcadikosok között a sárvári „Négy próféta” fantázianevű csapat lett az első. Ez a négy csapat képviseli Vas megyét az országos döntőben március 30-án.

A harmadik-negyedikes korosztályban második helyet szerezte meg szombathelyi evangélikus gyülekezet csapata. Rostáné Piri Magda, a vasi evangélikus egyházmegye esperese elmondta: Lukács evangéliuma volt a téma idén. A hittanverseny mellett gyereknapot és először sakkversenyt is rendeztek – számolt be a házigazda büki gyülekezet lelkésze, Simon Réka. Kémiaórát is tartottak a hittanverseny keretében: Raffai Balázs evangélikus hittantanár, kémiatanár rendhagyó bemutatója a bibliai történetek körülményeit idézi – magyarázta a gyerekeknek. A megyei hittanversenyről hallhat még a Credo Rádió műsoraiban és híradásaiban.

A képen a szombathelyi csapatok tagjai, s felkészítőjük, Gömbös Katalin hitkotató:

Galéria fotók: Farkas Boglárka

Kapcsolódó galéria

Hittanverseny Bükön

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek