logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Flashmob a reformáció emlékév jegyében

Budapest - Zenészek, zenekarok, kórusok tagjai, önkéntesek, evangélikus iskolák és gyülekezetek fiatal és idősebb tagjai zenéltek-énekeltek együtt a Deák téri templom előtt márciusban. Az erről készült videót virágvasárnap tették közzé.

A flashmobban (villámcsődület) az „Erős vár a mi Istenünk” Luther-éneket Johann Sebastian Bach harmonizálásában szólaltatta meg az énekkar, az összekötő zene Felix Mendelssohn Reformáció szimfóniájának témáira épült. 

Mint ismeretes, a Magyarországi Evangélikus Egyház a 2010 óra szervezett tematikus évekkel szeretne felkészülni a reformáció 2017-ben megünneplésre kerülő ötszázadik évfordulójára. 

Az idei évben a Reformáció és kultúra áll középpontban.
„A vallás a kultúra lényege, a kultúra a vallás egy formája” – vallotta Paul Tillich teológus, aki egész életében azt hangsúlyozta, hogy a teológia válaszolni köteles a kultúra által felvetett kérdésekre, ám mindig Krisztuson kell tájékozódnia.

Ezért az emlékévben kulturális események, kiállítások, kerekasztal beszélgetések, konferenciák szerveződnek a gyülekezetekben, szerte az országban. A tematikus évben bibliai személyként a zsoltárszerző Dávid áll a középpontban. Emellett megemlékeznek olyan kiváló evangélikusokról, mint a 200 éve született Pulszky Ferenc és Tavasy Lajos, valamint 170, illetve 160 éve született Benczúr Gyula és Pecz Samu életéről és munkásságáról. A Reformációi Emlékbizottság kiírt két pályázatot is, egy kórusmű és egy zenés színpadi mű megalkotására is.

 

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek