logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Gulág 800.000

Konfirmandusaink is kilátogattak a fő téri Gulag installációhoz. Az óra keretében megemlékeztek a az áldozatokról, Oloffson Placid bencés szerzetesről és Böröcz Sándor evangélikus lelkészről.
Mintegy 800 ezer magyart hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba a második világháború végén és utána. Az úgynevezett málenkij robot – kis munka – évekig, akár egy évtizedig is eltarthatott a szovjet munkatáborokban. Az elhurcoltak legalább negyede soha többé nem tért haza, mintegy kétszázezren vesztették életüket a nélkülözések, a kényszermunka, az éhezés miatt és kivégzések során. Az munkatáborok áldozatainak emléke előtt tisztelegve a PestiSrácok.hu kiadója felkérésére, a Gulág emlékév pályázati támogatásával a legendás Inconnu Művészcsoport két tagja, Molnár Tamás képzőművész és Nagy Kristóf Gulág800.000! címmel installációt készített, amely január 25-én országjáró körútra indult.

A két méter magas és 6,5 méter hosszú kopjafás installáció először Szombathely Fő terén, majd Pécsett, Debrecenben, végül Budapesten lesz látható egy-egy hétig, s célja, hogy a hozzá kapcsolódó internetes oldal segítségével felhívja az alkotással találkozók figyelmét a magyarság szörnyű XX. századi tragédiájára.

Az installáció hivatalos átadója után a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett A szögesdrót ölelése című konferenciáján is részt vett stábunk. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében megszervezett, rangos előadásokkal kísért, tényfeltáró és a mintegy 800 000 magyar áldozat előtt tisztelgő rendezvény helyszíne az Őrvidék Ház volt, ugyanis az 1880-as évektől 1945-ig magyar honvédségi laktanya-, illetve ezredparancsnokság-, majd 1990-ig szovjet laktanyaként szolgált.

A konferencia tucatnyi előadásának középpontjában a második világháború évei alatt és azt követően a Szovjetunióba elhurcolt sok százezer magyar állampolgár tragikus sorsa, az internáló-, hadifogoly-, átnevelő-, GULAG- és GUPVI-táborok története, valamint a szovjet-magyar felelősök feltárása, megnevezése állt. Ezek azok a szavak, melyek a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismertek. A több tízmillió áldozat és az életben maradott százmilliók emlékének megőrzésére is fontos a felelősök néven nevezése és az áldozatokra való folyamatos, méltó emlékezés – ez volt a fagyos januári nap végkicsengése.

Videó: http://pestisracok.hu

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita

 

További cikkek a témában:

http://vaskarika.hu/

http://www.sztv.hu/

http://vaol.hu/

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek