logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Kalandozások a Skanzenben, s a média világában

A tábor 3. és 4. napja újabb élményeket tartogatott a gyerkőcök számára. Minden napot Isten előtti megállással, imádsággal kezdünk, hiszen Neki adhatunk hálát az új napért, az új lehetőségekért, a találkozásokért.

Szerdán a napindító áhítatot már a Múzeumfaluban tartottuk, miután a Skanzen Felsőszölnöki házában kialakítottuk a napi bázisunkat. A táborozók délelőtt a különböző házakkal, régi bútorokkal és eszközökkel ismerkedhettek, és könyvjelzőt is készíthettek. Az ebédünk is helyben készült: gulyásleves és langalló volt a napi menü. Délután kötélverés, körmönfonás és madárles volt a programok között. Természetesen ezen a napon sem maradhattak el a labdajátékok sem, sőt, a hely adottságait kihasználva, még egy békés végkimenetelű harcra is sor kerülhetett. Igazán szép napot töltöttünk a Skanzenben, ahol szebbnél szebb karkötők és könyvjelzők is készültek. 

A természetközeliségből visszatérve a "városba", a csütörtöki napon a média világán keresztül szerezhettek élményeket a táborozók. Az áhítatot követően a Szombathelyi Televízió stúdiójába látogattunk el, ahol betekintést nyerhettünk a tévé vezérlőjében folyó munkálatokba, megtudhattuk, honnan is tudja a híradós, hogy mit kell mondania vagy hogy hol foglalnak helyet a híres sportolók, amikor egy beszélgetésre hívják meg őket egy műsorba. A nap délutáni részét két csoportban folytattuk. Míg a csoport egyik fele a Credo Rádió stúdióját tekintette meg, addig a csoport másik fele a Szombathelyi Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány irodájában várakozott, ahol természetesen az alapítvány Dr. Bohóc Mosolyszolgálatának piros bohócorrai aratták a legnagyobb sikert. A rádió is igen népszerű volt. A gyerekek kipróbálhatták magukat a mikrofonok mögött; a velük készült interjúk a Diakónia Hangja című műsorban volt hallható. (ismétlés: vasárnap 16 órától)

Nyári Istentiszteleti rend

vasárnaponként 10 órakor,
a hónap utolsó vasárnapján családi jellegű istentisztelet

Napi ige

Amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés.

(Ézs 53,8)

Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.

(Zsid 12,3)

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek