logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Keresztelő Jánost ünnepeljük a héten - FRISSÍTVE!

Június 24-e Keresztelő János ünnepe, ezen a napon ünnepi istentiszteletet tartottunk az evangélikus templomban. Az alkalom felvételét itt hallhatják:
 
Június 24-e Keresztelő János ünnepe, melyet a keresztény egyházak egységesen számon tartanak. Személye fontos helyet foglal el az üdvösségtörténetben. Ő az utolsó próféta. Szép skandináv szokás, hogy június 24-én, késő délután a gyülekezet tagjai kerti partin együtt étkeznek, beszélgetnek, majd éjfélkor az erdőben vagy tengerparton máglyát gyújtanak, körbeállják, egyházi énekeket énekelnek, és imádkoznak.
A temolomi alkalom után a cserkészek, az ifjúsági csoport és a Ten Sing Savariae tagjai, konfirmandusok összegyűltek közös vacsorára, majd elsétáltak a parkerdőbe, ahol tüzet gyújtottak, beszélgettek, közösen imádkoztak, és énekeltek.

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek