logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Koncert mennybemenetel ünnepén

A Camerata pro Musica kamarazenekar szeretettel vár minden érdeklődőt május 5-én 19.00-kor a Bartók teremben, ahol Mennybemenetel ünnepe alkalmából rendeznek hangversenyt.

"Szent Márton év kapcsán kamarazenekarunk ifjú tehetséges muzsikusok mellé állt, szólisztikus bemutatkozást adva nekik. 2016-ban kilenc fiatal áll majd előttünk, megmutatva tudásukat, tehetségüket, amit egyetemi tanulmányaik alatt összegyűjtöttek.

Május 5-én Pintér Dömötör kerül a fókuszba, akinek zenei pályája közel sem mondható hagyományosnak. Dömötör alkalmazott matematikusként szerzett diplomát, majd engedett a zene vonzásának és ugyanolyan szorgalommal, mint a reál tudomány esetében, énekesi pályára lépett. Mostanság épp az Operaház magánénekesi meghallgatására készül, reméljük sikerrel.
Viszonylag ritkán hallható Händel orgonaversenyt is műsorunkra tűztük, hogy ezzel is felidézzük Mennybemenetel ünnepét, megteremtődjön az a szakrális légkör, amiben megélhetjük a húsvéti ünnepkor zárásának első lépését."
 
Gyenge Tibor
koncertmester
 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek