logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Közép-Európai Keresztény Találkozó

A só szerepe, a megújulás, a tolerancia és hasonló gondolatok kerültek előtérbe az idei Közép-Európai Keresztény Találkozón, melyen Szombathelyről mintegy ötvenen vehettünk részt július elején.

 „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok.” (Jer 1,7)

Ez a napi ige szerepelt a bibliaolvasó útmutatóban 2016. július 7-én, a Föld Sója Közép-Európai Keresztény Találkozó kezdő napján. Ez az ige arra emlékeztet, hogy közös Urunk segített bennünket a Keresztény Találkozó 1991-es indulása óta, hogy háromévente találkozzunk mi, közép- és kelet-európai egyházak tagjai, hogy együtt legyünk Isten igéjét hallgatva, örüljünk egymásnak, a programok sokszínűségének, a közösség megélésének istentiszteleteken és zenei vagy társadalmi programokon. Azóta eltelt 25 év, számos nagyszerű témát dolgoztak fel a korábbi találkozók keretében, hogy eljussunk a Ti vagytok a föld sója mottóig, amely a budapesti egyházi rendezvény hivatalos kísérője lett. A föld sója nem csak a bibliai jelentést hordozza magában, hanem sok más értelmezése is lehet. A reformáció 500 éves évfordulójának küszöbén vagyunk. Erre is utal a találkozó mottója. Mert a reformációi tanok is kicsiben indultak, mégis megváltoztatták a világot. De utal ez a bibliai ige egyházaink sokszor kisebbségi, diaszpóra helyzetére is. Mégis hiába érezzük magunkat néha kicsinek, gyengének vagy peremre szorultnak: Isten ereje épp rajtunk keresztül mutatkozik meg. Hiszen itt vagyunk elnyomás, diktatúrák tiltása, elvilágiasodás ellenére is. Lehettünk és lehetünk só az ő kezében. – olvashattuk a programfüzet elején e gondolatokat.

„A találkozó célja, hogy Urunkra figyelve és egymástól tanulva megerősödjünk közös küldetésünk betöltésében. Imádkozzunk, hogy valóban a föld, de legalábbis az olykor már ízét veszített, öreg kontinens, Európa sójává lehessünk! Szeretnénk olyan másokért élő közösségekké formálódni, amelyek a sóhoz hasonlóan megóvnak a romlástól, és a krisztusi Élet finom zamatát ajándékozzák a világnak.” – állt Gáncs Péter elnök-püspök köszöntő gondolatai közt.

Arról, hogy ezek a sorok mit is jelentenek, mi szombathelyiek is meggyőződhettünk. A budapesti Tüskecsarnokba érkezve Pál Ferenc atya lelkesítő előadását hallgathattuk meg, mit is jelent sónak lenni a világban, így élni a hétköznapokban. A nap folyamán több párhuzamosan futó program közül is választhattunk, így ki-ki az érdeklődésének megfelelő előadáson vett részt. A csarnokban példul a különböző nemzetiségű püspökök tanácskoztak az egyház szerepéről, több helyszínen pódiumbeszélgetések, fizikai kísérletek vagy épp kulturális programok vártak ránk. Látványos eseménynek ígérkezett a nap második felében a Kopaszi-gáton megrendezett sárkányhajó-verseny, ahol a különböző nemzetek csapatai mérkőztek meg egymással. De a délután folyamán is választhattunk olyan érdekes előadások közül mint pl. mit kezdjünk az idegenekkel? hogyan veszekednek a keresztények? vagy éppen, hogy boldogabbak-e más országokban az emberek?

A találkozóról napi összefoglalókat olvashatnak az evangelikus.hu oldalon:

1. nap

2. nap

3. nap

 

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek