logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Közgyűlési hírek

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség május 15-én tartotta rendes éves közgyűlését, melynek keretében lemondott a gyülekezet parókus lelkésze, Menyes Gyula és felügyelőt, valamint másodfelügyelőt választottak a jelenlévők.

Az istentiszteleten Rostáné Piri Magda hirdette Isten igéjét, majd ezt követően a kápolnában került sor a közgyűlésre. 

A gyülekezet az egyházközség felügyelőjének Lovass Tibort, míg másodfelügyelőjének Fritz Olviért választotta meg. Menyes Gyula parókus lelkészi tisztégéről való lemondása után Mórotz Zsolt egyházmegyei felügyelő elmondta, hogy a lelkészi utódlás kérdése összetett folyamat, így azt a jelen közgyűlés tárgyalni egyelőre nem tudja, az eljárás presbiteri ülésekkel fogja kezdetét venni.

Kapcsolódó galéria

Közgyűlési hírek

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek