logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Szent Mártonra emlékeztek

Gregersen-Labossa György lelkész, mint Szent Márton szülővárosának evangélikus lelkésze meghívást kapott Fürthbe (Bajorország) az ottani Márton evangélikus templom gyülekezetéből, hogy Mennybemenetel ünnepén együtt ünnepeljen az ökumenikus gyülekezettel.

Az ünnepség a város árterén kezdődött, ahol emlékoszlop emlékeztetett az egykori Szent Márton kápolnára, amelynek építését Nagy Károly német-római császár rendelte el. Négy stáció érintésével az ökumenikus gyülekezet, több evangélikus és római katolikus lelkész vezetésével Szent Márton evangélikus templomhoz vonult. A stációknál gyülekezeti énekek, imádságok és meditációk hangzottak el. Az evangélikus templom előtti téren Gregersen-Labossa György előadását és köszöntését hallgathatták a jelen lévő, akik között helyet foglalt a város főpolgármestere és alpolgármestere, valamint a bajor kormány földművelésügyi minisztere, Christian Schmidt úr is.Bánfi Péter, az egyházközség felügyelője johannita öltözetben szolgálatot vállalt az ünnepi liturgiában. A templom előtti téren az ünnep alkalmából Szent Márton emlékére kaput állítottak. A modern alkotás ajtó nyílásában egy tükröt helyezett el az alkotó, szimbolizálva Márton püspök mai jelentőségét, miszerint ő egy példakép az irgalmasság és misszió területén. A tükörbe néző mai hitvalló ember elgondolkodhat, hogy a krisztusi szeretet mennyire látszik meg személyes életén.

Kuno Hauck vezető lelkész az ünneplő gyülekezet nevében megköszönte Szent Márton szülővárosából érkező magyar vendégek szolgálatát és jelenlétét.
 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek