logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Új tagokkal bővült a Johannita Rend

A Johannita Rend Magyar Tagozatának ünnepi istentisztelete és lovagi napját május elején Kassán tartotta.
A Johannita Lovagrend Magyar Tagozata idén ünnepi istentiszteletét és közgyűlését Felvidéken, Kassán tartotta. A kassai református templomban lovagi istentisztelettel kezdődött a találkozó, amelynek liturgiáját Gregersen-Labossa György lelkész, a magyar tagozat káplánja vezetett. Az istentiszteleten német és magyar nyelven lektori szolgálatot vállalt gyülekezetünk felügyelője, Bánfi Péter jogi lovag úr is. 
Két új tagot vettek fel a rendbe és várományosok elkötelezése is történt. Az igehirdetés szolgálatát Géresi Róbert református püspökhelyettes végezte. Az istentiszteleten kitüntetéseket is átadott Tomcsányi István vezérlő kommendátor, aki johannita kitűzőt adományozott Gregersen-Labossa Ágnes és Bánfi Péterné úrhölgyeknek eddigi johannita szolgálatuk elismeréseként. 
Az istentisztelet után a dómba vonult a gyülekezet, ahol megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai síremlékét. Délután a lovagi közgyűlés zajlott, hölgyprogram, majd este ünnepi vacsorán vehettek részt a rend tagjai és vezetői. Számos külföldi vendég is jelen volt, akik a rendi vezetést, illetve külföldi tagozatokat képviseltek. 
 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek