logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Újra közösségben - evangélikus családi nap

Idén először 2021. június 25-én, egy családi nappal, újra közösségben tölthettük a délelőttöt gyülekezetünkben. A családi istentisztelet után játékos feladatokkal, óriásjátékokkal és közös ebéddel vártuk a fiatalokat és az időseket.

Egy menetlevélen gyűjthettek matricákat az egyes állomásokon a gyerekek, melynek végén apró ajándékkal jutalmaztuk őket. A feladatok között volt igeverses színező, hibakereső, puzzle kirakó, amőba és dominó, célbadobás, valamint darts is. Készíthettek a gyerekek spatulából keresztet és egy totó is várta őket, mely az igehirdetés témájához kapcsolódott. A kicsik és nagyok kedvence lett a templomkertben felállított ugrálóvár.

A rendezvény célja volt a gyülekezeten belül működő férfikör és nőegylet által eddig is vállalt család és gyülekezet erősítési tevékenység erősítése. A családi napon a gyülekezet fiataljaival közös programokon keresztül szeretnénk a család és az ifjúság kohézióját erősíteni a keresztény értékek mentén.

EKCP-KP-1-2021/1-001064

Újra közösségben-Evangélikus családi nap

 

 

 

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek