logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Zenés táborzárás

Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral!
A reggeli áhítatban elhangzó 150. zsoltár megadta az alaphangot táborunk záró napjának. Délelőtt ugyanis örömzenélést tartottunk. A táborozók kipróbálhatták a különböző hangszereket, megtanulhatták az egyes ritmushangszerek működését, közösen adhatták elő a jól ismert dallamokat színes hangrudakkal. Míg a zene iránt érdeklődők az örömzenélésben vettek részt, addig mások inkább a sportot (focit és pingpongot), vagy a szintén nagy szenzációt jelentő ugrálóvárat választották. Igazán vidám pillanatokat tölthettek együtt a gyerekek akár a zenét választók, akár a sportolni vágyók. Előbbiért köszönet illeti Borsos Beatrix tanárnőt, aki bevezette a gyerkőcöket a zene világába. 
Délután pedig végre előkerülhettek a vízipisztolyok és vízobombák, melyek segítségével méltó zására lehetett az idei élménytáborunk első turnusának. 
Augusztusban indul a tábor második turnusa, melyre még lehet jelentkezni Menczinger Tamás gyülekezeti munkatársnál. 
 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek