logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

50 éves a Bobai Evangélikus Óvoda

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Bobai Evangélikus Óvoda. Ünnepi istentisztelettel, kedves műsorral és új címtábla avatással emlékeztek az elmúlt évtizedekre.

Az ünnepi alkalom istentisztelettel kezdődött, melyen Gregersen-Labossa György lelkész hirdette Isten igéjét, majd beiktatta iskolalelkészi szolgálatába Hegedüs Gábor bobai lelkészt. Ezt követően tettek fogadalmat a kinevezésre váró óvodapeadagógusok és az iskola tanítói, hogy hittel, odaadással végzik munkájukat a továbbiakban is. Szabó Judit és Palotainé Mórocz Tünde  óvodapedagógusok, valamint  Böröcz Eszter és Zolnainé Nábrádi Györgyi tanítók kézfogással erősítették meg fogadalomtételüket, majd áldásban részesültek.

Az istentisztelet után ünnepi műsorral folytatódott az alkalom, ahol az ovis csoport énekével, táncával csalt mosolyt a résztvevők arcára. Régi dolgozók elevenítették fel az óvoda indulásának, korábbi működésének nehézségeit, s emlékeztek a vidám pillanatokra, a közösség erejére, mely mindig igyekezett fenntartani és jobbá tenni az intézmény működését.

A köszöntők után az új címtábla áldásával és szeretetvendégséggel ért véget az ünnepi alkalom.

Horváthné Görög Marianna elmondta, több mint egy éve készültek erre az eseményre, a falubelieken túl az internet lehetőségei is segítették őket, hogy felkutassák régi ovisaikat, dolgozóikat. Ennek köszönhetően, most korábbi ovis csoportok fotói és névsorai díszítik az intézmény falait. Még nem készült el ugyan a teljes anyag, de a tavaszi ovistalálkozó rendezvényig szeretnék egészen 1968-ig bővíteni a tablók sorát.

 

Istentiszteleti rend:

- minden vasárnap 10 órakor istentisztelet

- a Credo Rádió műsorán 14 és 19 órakor a 10 órás istentisztelet felvételét hallhatják

 

Lelkészek elérhetőségei:

Menyes Gyula

parókus lelkész

06-20/824-2018

 

Menyesné Uram Zsuzsanna

diakóniai lelkész

06-20/824-2565

 

Steindl-Papp Judit

iskolalelkész

06-20/824-4106

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.

(Zsolt 98,3)

Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?

(Mk 4,21)

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek