logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Teljesítik Esterházy János végakaratát

Esterházy János szülőföldjén, Zoboralján emlékhely épült tiszteletére Paulisz Boldizsár birtokán, az alsóbodoki dombtetőn.

Paulisz magánkezdeményezése mára a nemzeti közösségünket átfogó méreteket ölt; célja, szellemi térré és zarándokhellyé emelni e helyet Esterházy szülőföldjén.

Ennek szellemében az Esterházy János kegyeleti megemlékezést előkészítő társaság tegnap találkozót szervezett, melynek az érsekújvári római katolikus plébánia adott otthont.
A találkozó témája az Esterházy János Emlékév kicsúcsosodását jelentő Alsóbodokon készülő, a mártír politikus hamvainak újratemetését is magába foglaló kegyeleti megemlékezés szervezésével kapcsolatos teendők megtárgyalása volt.

A szervezőbizottság találkozóján részletes egyeztetésre került sor az ünnepélyes, kegyeleti megemlékezéssel kapcsolatos teendőkről és a pontos programról. E szerint szeptember 16-án délután fél kettőtől várják a zarándokokat, megemlékezőket az alsóbodoki dombtetőre. Majd az üdvözlő beszédeket követően 15 órakor veszi kezdetét a megemlékező kegyeleti szentmise. A program szerint fél ötkor kerül sor a Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolna felszentelésére, valamint Esterházy János jelképes hamvainak elhelyezésére. A kegyeleti megemlékezés az Esterházy emlékszoba ünnepélyes átadásával ér véget.

 

Az Alsóbodok fölötti dombtetőről gyakran gyönyörködött szülőföldjében Esterházy János, ezért sem véletlen, hogy éppen itt épült meg a Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolna. Istenes József érsekújvári építész Kálmán Imre budapesti építésszel közösen 2015 óta azon dolgoznak, hogy építészeti eszközökkel megfelelő közösségi térré tegyék a három hektáros birtokot, amely immáron alkalmas az idelátogatók számára lelki gyakorlatok végzésére és szellemi feltöltődésre egyaránt.

Esterházy végakarata teljesülhet tehát a neki szentelt emlékévben, hatvan évvel halála után. A mírovi börtönben elhunyt, a prágai Motol köztemető tömegsírjában nyugvó hamvai jelképesen kerülhetnek csupán szülőföldjére, hiszen a kutatók véleménye szerint a több évtized alatt a tömegsírban elhelyezett urnák már szétmállottak, összekeveredhettek a többi áldozat hamvaival.

Jelképes újratemetésének helyszíne a szervezők reményei szerint azonban kegyeleti emlékhellyé, zarándokhellyé válhat szűkebb közösségünk, de akár a világ bármely részén élő magyarok számára.

A felvidéki magyarság mártírpolitikusának keresztény erényei vitathatatlanok, életét áldozva tett tanúságot Krisztusba vetett hite mellett. Közösségünk feladata végakaratának teljesítése is. Mindamellett személyének, cselekedeteinek tisztelete nagyban hozzájárulhat boldoggá avatásához, hiszen politikai rehabilitációja 1989 óta várat magára. Gróf Esterházy János hivatalosan a mai napig háborús bűnös úgy szülőföldjén, mint Csehországban.

 

Forrás: http://felvidek.ma/2017/07/teljesitik-esterhazy-janos-vegakaratat/

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek