logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Önkéntes börze a szociális héten

Április 12-én a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség is otthont adott a szociális hét rendezvényeinek.

A Vas Megyei Önkéntes Centrum és a Soter Evangélikus Egyesület szervezésében több programnak is helyet adott az egyházközség. Így a délelőtt folyamán az érdeklődők előadást hallhattak Lovass Tibortól az IVS 2 elnevezésű pályázat szociális elemeiről, illetve önkéntes börzével várták a szombathelyi diákokat. 19 szervezet, köztük főként egyesületek, kulturális intézmények mutatkoztak be az érdeklődőknek, ismertették, hogy milyen önkéntes lehetőségekkel várják őket. A rendezvényen részt vettek az egyházközség intézményei is, így a diakóniai központ és a Reményik-iskola is képviseltette magát.

VAS MEGYEI ÖNKÉNTES CENTRUM
SZOMBATHELYI SOTER EVANGÉLIKUS EGYESÜLET 
programjai:

9.00 A Vas Megyei Önkéntes Centrum fogadószervezeteinek önkéntes börzéje az iskolai közösségi szolgálat jegyében
Diákoknak, pedagógusoknak, fogadószervezeteknek, szülőknek, önkéntes koordinátoroknak
Helyszín: Szombathelyi Evangélikus Egyházközség – gyülekezeti terem, 9700 Szombathely, Körmendi u. 2.
Tapasztalatcsere az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) jegyében


14.00 Közösségi szolgálat a köznevelési rendszerben
Előadó: Dr. Bodó Márton tudományos munkatárs
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet


14.45 „Ti hogy csináljátok?” – Jó gyakorlat workshop
- A TÁRS program támogatásával megvalósult 2011. évi szombathelyi IKSZ programok:
  Savaria Szakképző Iskola IKSZ programja
  Előadó: Szekér Tamás, elnök
  Herényi Kulturális és Sportegyesület
- Herman Ottó Kertészeti, Környezetvédelmi, Vadgazdálkodási
  Szakképző Iskola és Kollégium IKSZ programja
  Előadó: Spaits Sándor, igazgatóhelyettes


15.20 IKSZ fogadó programok kialakításának lehetőségei Vas megyében – műhelybeszélgetés
Moderátor: Gregersen-Labossa György kulcsszakértő
Vas Megyei Önkéntes Centrum
Helyszín: Szombathelyi Evangélikus Egyházközség – konferencia terem, 9700 Szombathely, Körmendi u. 2

Kapcsolódó galéria

Szociális hét

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek