Baráti látogatáson Perbetén

A szombathelyi és a bobai tagintézményünk küldöttsége járt Perbetén.

Immáron hat esztendeje annak, hogy iskolánk felvette a kapcsolatot a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskolával. A célunk az volt, hogy élő kapcsolatot teremtsünk a két intézmény diákjai és pedagógusai között. Az elmúlt évek közös programjai bizonyították, hogy ezek a célok megvalósultak és egyre gyümölcsözőbbek. Éppen ezért szerettük volna, ha bobai tagintézményünk is hasonló kapcsolattal gazdagodhatna, ennek kapcsán utaztunk Perbetére. A perbetei baráti találkozó megszervezésében sokat segített Bukovszky János a komáromszentpéteri tesvériskolánk igazgatója.

A perbetei alapiskola igazgatónője Szabó Edit szívélyesen fogadta iskolánk küldöttségét. A baráti beszélgetés végén egy újabb találkozóban sikerült megegyezni, immár Szombathelyen a június 4-i megemlékezés keretein belül. Így joggal bizakodhatunk abban, hogy egy újabb felvidéki iskolával sikerül a következő tanévtől testvériskolai kapcsolatot kiépíteni.

Kapcsolódó galéria

Látogatóban Perbetén

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács