Látogatóban Csukás Istvánnál

A 4.b osztály Csukás István munkáival ismerkedett meg az elmúlt 2 évben. A projekt záró eseménye volt, hogy találkozhattak az íróval.

Terv szerint a budapesti tanulmányi kirándulás során találkoztak volna a gyerekek az íróval, ám ezt sajnos le kellett mondania. Cserébe azonban egy másik napon saját otthonában látta vendégül az osztály pár tanulóját, s üzenetet küldött a többieknek és az iskolának is. Óriási élmény volt a találkozás - mondta el Mesterházy Csilla, a program szervezője. Csukás István nagyon kedves volt a vendégeivel, s könyveket is dedikált. Korábban egyébként már beszélgethettek a gyerekek az íróval interneten keresztül is.

 

Kapcsolódó galéria

Látogatóban Csukás Istvánnál

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács