Néptánc-koreográfiák sikere

A körmendi Batthyány Örökségközpont színházterme adott otthont az elmúlt hétvégén a régió egyik legjelentősebb néptáncos seregszemléjének. A XXIII. Lajtha László Koreográfiai Versenyen tizenhat alkotás mutatkozott be, iskolánk növendékei pedig két díjazott produkcióban is színpadra léptek.

 

A Nyugat-Dunántúl néptáncosai viseletekkel és maszkokkal felszerelkezve érkeztek Körmendre november 27-én, hogy az aktuális szabályokat és az óvatosságot szem előtt tartva, mégis felszabadultan és a táncban átélt örömöt kifejezve mutassák be produkcióikat a közönség és a zsűri előtt. A színpadra állított művek a Székelyföldtől a Rábaközig igen színes képet nyújtottak a Kárpát-medence folklórörökségéről, s a műsorban a német, román és cigány nemzetiségek táncai is megjelentek.

A Reményik iskola néptáncos művészeti tanszakát a Berke csoport képviselte. Legidősebb növendékeink a Mezőföld ugrós és eszközös táncaiból összeállított kompozícióval szerepeltek – az elveszett kecskéjét kereső „olájleány” történetére fűzve a táncképeket. A perkátai cigányzenészektől idézett dramatikus fordulatok megjelenítését a lányok és legények humorral átszőtt előadása tette izgalmassá, s egyben szórakoztatóvá.

Ifjúsági táncosaink emellett az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes szerepléséből is alaposan kivették a részüket. A Nógrád megyei Rimóc tánchagyományát bemutató koreográfiájukban a leányjátékok és a legjellemzőbb tánctípusok mellett a palóc falu zenei kultúrájának színezetei, 20. századi változásai is megjelentek. Az produkció zenei építkezése az erőteljes és táncélményt sugárzó előadásban teljesedett ki.

A látottakat három tagú zsűri értékelte: Sztanó Hédi táncművész-etnográfus-filmrendező, Jánosi András népzenész, valamint Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes koreográfusa döntött a díjazásokról. Ítéletük nyomán közösségeink és oktatóik-koreográfusaik az alábbi elismerésekben részesültek:

 

Fekete-Tóth Bianka – Molnár Péter: „Csípd meg, fogd meg!”

Berke Néptáncegyüttes

II. HELYEZÉS, A LEGJOBB DRAMATURGIÁÉRT

https://youtu.be/mcFqzhcL_rg?t=5739

 

Fekete-Tóth Bianka – Molnár Péter: „Ha bemegyek a rimóci kocsmába…”

ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes

I. HELYEZÉS, A LEGJOBB KOREOGRÁFIAI MEGFORMÁLÁSÉRT

https://youtu.be/mcFqzhcL_rg?t=2672

 

Fotók:

Büki László – Vaskarika.hu

Jámbori Tamás – Körmend.hu

Kapcsolódó galéria

XXIII. Lajtha László Koreográfiai Verseny

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács