Olvastótábort is tartottunk

Az idén második alkalommal szerveztük meg iskolánkban az Olvasótábort, Barátunk a könyv címmel. Táborbeszámolót olvashatnak:

Az első napon a résztvevő gyerekek megismerkedtek a könyv fő részeivel, csapatokat alakítottak, csapatneveket választottak. Az általuk gyűjtött szavakkal verset írtak a nyárral kapcsolatban. Az ebédünket a Május 1 Étteremben fogyasztottuk el, ami, mint tavaly, igazán nagyon ízletes minden alkalommal. Délután a csapatok a szellemi akadályverseny hét állomásán lévő feladatokat oldották meg.

Az egésznapos kirándulásunkat idén Kőszegre szerveztük és a vonatutazást igyekeztük felfedezni a városka gyöngyszemeit. A Fő téren nyomozós játékot szerveztünk, Láss, ne csak nézz ...címmel, majd bebarangoltuk a kőszegi várat és az árnyékba húzódva ellenőríztük ifjú nyomozóink tudását. Ez után felkerekedtünk és a Látogatóközpont melletti játszótéren töltöttünk egy tartalmas órát: játékkal, ebéddel és torpedós csapatvetélkedővel  tarkítva az időt.  A Látogatóközpont és a Chernel-kert megtekintése után a Fő téren, az Ibrahim fagyizóban hűsöltünk, majd a tikkasztó meleg elől, az árnyékba húzódva, lesétáltunk a vasútállomásra, ami nem kevés, kb 3.5 km. Szép napunk volt Kőszegen!

A tábor negyedik napján mindenkinek meg kellett találnia a számára legszebb követ, majd gyöngyfát készítettünk drótból, gyöngyökből. A bütykörészés mindenkinek nagyon jól ment, volt, akinek kezei közül több fa is megszületett. A délelőtt második felében rajzversenyre invitáluk a gyerekeket, a téma , természetesen, a könyv volt. Így születtek könyvvárosok, könyvházak, könyvkávézó, könyviskola, könyvkutya, aki könyvet eszik stb. A délutánt a Kalandvárosban töltöttük.

A tábor utolsó délelőttjén minden csapatnak be kellett mutatni az általuk választott csapatnevet, így többet tudhatunk már Harry Potterről( két csapat neve is volt)l, Vukról,a Pálcikakutyákról,a Pál utcai fiúkról. A délelőtt következő részében mindenki elkészíthette a saját kicsi babáját cipőfűzőből, mely során a makramé technikát ismerték meg a gyerekek. Nem volt egyszerű feladat, de a kitartás mindenkinél siker koronázta. A gyerekek egész heti munkáját egy kis édességgel jutalmaztuk és születtek különdíjak is pl a legtalpraesettebb olvasótáboros, a legcsendesebb olvasótáboros, a legsegítőkészebb olvasótáboros. Délután moziba mentünk, a Senilla nyomában című animációs filmet néztük meg, mindannyiunk nagy örömére. A 2016-os Olvasótábor is remekül sikerült! :)

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács