Egy misszió a leprásokért
A támogatás módja az adományok gyűjtése, a sebkötöző fáslik kötése, kézzel kötött takarók készítése.
Lepramisszió - A nyitott kapuk missziója
A világon kb. 6 millióan szenvednek ma is leprában. Pár évtizede kiváló gyógyszerek állnak már rendelkezésre. Mégis naponta majdnem ugyanannyian betegszenek meg, mint ahányan meggyógyulnak.
A magyarországi Lepramisszió néhai Dobos Károly munkája nyomán indult 1974 ben, a leprások világnapján. Ez - az akkor még csak egy kis gyülekezetet érintő munka - hamarosan országszerte ismertté vált, s ma már szinte az egész országban és minden keresztyén felekezetben ismerik a missziót, mely munkáját önkétes alapon végzi.
Az ENSZ egészségügyi szervezete január utolsó vasárnapját a leprások világnapjaként hirdette meg, hogy ezen a napon világszerte megemlékezzenek a leprában szenvedő betegekről.
Ez a szörnyű betegség szinte egyidős az emberiséggel, és máig követeli áldozatait. Évente körülbelül 800 ezer új leprást regisztrálnak szerte a világon, vagyis óránként több mint százat. akik a társadalom perifériáján, családjuktól is kitaszítottan élnek különböző lepratelepeken.
A betegség kórokozója a Mycobacterium leprae, vagyis a tuberculosis kórokozójával rokon baktérium. A lepracsírák a bőrfelszín alatti idegeket támadják meg, és ha nem kezelik a test érintett részeit, csökken az érzékelő képesség, az izmok megbénulnak, majd elsorvadnak.
Ma már az orvostudomány sikeresen tud harcolni e betegséggel, viszont gyakran az érintett testrészeket, megmerevedett végtagokat amputálni kell. Sok helyen jól működik a rehabilitáció, és a gyógyszeres kezelések is eredményesek, de a különböző szűrővizsgálatok segítségével is jó néhány életet sikerült már megmenteni.
A Nemzetközi Lepramisszió feladata, hogy az orvosi ellátás mellett munkahelyhez is juttassa a meggyógyultakat, hogy segítse a társadalomba való beilleszkedésüket. Sok helyen ún. „mini projektek” segítségével oldják meg ezt a részét a missziónak. Különböző foglalkozásokat biztosítanak számukra, ahol dolgozhatnak, mint pl. táskák, gyógycipők készítése, szabóműhelyekben való foglalkozás, de nem ritkaság a szellemi tevékenységet igénylő munkahely sem.
Jelenleg egymillió beteget kezelnek és 23 millió azoknak a száma, akik meggyógyultak ugyan, de nyomorékká váltak. A betegség terjedése összefügg a szegénységgel, a túlnépesedéssel, az alultápláltsággal. Áldozatainak többsége Afrika, Ázsia és Dél-Amerika fejlődő országaiban él.
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB