logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Lelkészszentelés gyülekezetünkben - FRISSÍTVE!

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére." (Róm 1,16a)
 
Szöveg és fotó: Adámi Mária
 
Szombathely – Megtöltötte a templomot a szombathelyi gyülekezet a közöttük szolgáló hatodéves, Halasi András József lelkésszé avatásának ünnepén, június 27-én, szombaton. Az istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.
 

A liturgiában dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és Gregersen-Labossa György helyi lelkész vett részt, valamint az egyházközség kórusa is közreműködött.

A püspök prédikációja elején felidézte a lelkészjelölt életútját. Majd András egykori konfirmációs igéje, a meghívón is szereplő Róm 1,16 alapján arról beszélt, hogy az evangélium megértéséhez szükséges felismernünk, hogy Isten segítsége nélkül reménytelen a helyzetünk. Ezért pótolhatatlan az Ő igéjének hirdetése – fogalmazott.

Az ordináció és az eskütétel felemelő pillanatai után – a lelkészjelölt kérésére – Gregersen-Labossa György és Szabó Lajos felhelyezték vállára a stólát. „Kérem mindazokat, akik a stólát használják, hogy Krisztus igájaként, a ráfigyelés jeleként hordják. Ugyanakkor ne felejtsék el, hogy nem a jelkép az igazán fontos, hanem az az engedelmesség, amit Krisztus mindannyiunktól vár” – hangsúlyozta Szemerei János.

Az úrvacsorás istentiszteletet követően szeretetvendégség várta a jelenlévőket a gyülekezeti házban, illetve a szeretetotthon udvarán felállított sátrak alatt. Ennek keretében nyújtotta át a püspök a frissen felavatott lelkésznek az ordinációs oklevelet.

Köszöntőt mondott Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő, dr. Szabó Lajos, a teológia rektora, Rostáné Piri Magda, a vasi egyházmegye esperese, valamint Rác Dénes celldömölki lelkész.

Halasi András József életrajza

Halasi András József a kemenesaljai evangélikusság központjában, Celldömölkön született és nőtt fel, ott végezte általános és középiskolai tanulmányait is. Életében fontos szerepet játszott a Celldömölki Evangélikus Ifjúsági Kör. Az itt eltöltött évek passiókörútjai, nyári táborai és közös lelki alkalmai meghatározták személyiségét. Nagy hatással volt rá az is, hogy 2006-tól bekapcsolódott a MEVISZ Bárka munkájába, és ezáltal a diakónia szolgálata életformává lett számára.

Szülővárosában, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 2009-ben, majd ezt követően felvételt nyert az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Teológus-lelkészi tanulmányaival párhuzamosan 2010-ben a MEVISZ elnökségi tagja lett, illetve ettől az évtől kezdve több éven át táborvezetőként tevékenykedett. 2010 és 2011 között a szervezet szociális munkásaként nappali személyi segítőként és sofőrként dolgozott. 2012 áprilisában a MEVISZ közgyűlése elnökévé választotta, mely tisztet 2013 májusáig töltötte be. A MEVISZ köreiben végzett önkéntes munka mellett 2012-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház újonnan szerveződő felnőttképzési munkájába is bekapcsolódott, felnőttképzési asszisztensként Bak Péter mellett.

Utolsó előtti tanévében, 2013-2014-ben a Szombathelyi Evangélikus Egyházközségben gyülekezeti munkatársként vállalt szolgálatot, fő feladata a hitoktatás területén volt. Majd 2014-2015-ben itt töltötte hatodéves gyakorlatát is Gregersen-Labossa György mentorsága alatt.

2011-ben kötött házasságot Gyuricza Nórával. Első gyermekük 2015 májusában született meg.

Halasi András József ordinációját követően továbbra is a szombathelyi egyházközségben fog szolgálni beosztott lelkészként.

További fotók az ünnepi alkalomról:

https://picasaweb.google.com/115266174337789188926/2015_06_27LelkeszszentelesSzombathelyen

További képek és videó hamarosan!

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS