Nők a közösségekért
A Lakossági fórumon beszélgetéssel és előadásokkal várjuk nem csak a gyengébbik nemet a hölgyek közéletben betöltött szerepéről. A gyengébbnek mondott nem a közéletben kevesebb elismerést kap ugyan, a politikai életben pedig alig akad döntéshozói pozíciót betöltő nő, azonban a civil szférában meghatározó a jelenlétük. Fontos érzékenységük, szerepvállalásuk, példamutató életvitelük. Sikeresek, mert megtalálják és megállják a helyüket a társadalomban, a családban, a munkahelyükön. Tudnak örülni elért céljaiknak, összefognak és bátran kiállnak azok megvalósításáért. Közösségeket szerveznek, és készek áldozatokat hozni azokért.
Mindezekről és tevékenységükről meghívott vendégekkel beszélgetünk.
2014. április 23-án 16.45 órai kezdettel az Oladi Művelődési Központ Színháztermében
Vendégeink lesznek:
- Zonta klub képviselője
- Csiszár-Kalmár Annamária mandalafestő. A tevékenység közösség építő szerepéről, de az óvodás mandalafestésről is beszélgetünk.
- Söllei Ildikó Aura Lemanguria - szabadmozgás és lélektánc oktató, számtalan zalai közösség szervezője
A rendezvényre a belépés díjtalan.
Mandala
A magyar mandala a „magdala” – azaz a mag, a lélek dala. A mandala egy kör alakú forma, melynek középpontja van. Ez a középpont maga a belső tudatosság vagy lélek. A mandala készítése ettől a ponttól indul el, középről kifelé. Ekkor még az alkotó sem tudja milyen is lesz a kész mandala.
A színek használata az aktuális lelkiállapottól függ, azzal van összefüggésben, hogy adott életszakaszban milyen színekre van szükségünk. A színek energiákat adnak, a csakráink működését és életfeladataink megoldását segítik.
Képen láthatók: Csiszár-Kalmár Annamária: Szerelmes asszony mandala
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB