Tantestületünk Erdélyben járt...

Köszönjük mindazoknak kik lehetővé tették számunkra, hogy ezen az utazáson részt vehettünk: fenntartónknak, iskolánk vezetésének, s nem utolsó sorban a Misszió Tours Utazási Iroda idegenvezetőjének.

Reményik Sándor írja:
„Mint Atlantisz, a rég elsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.”

Halljuk meg a harangszót, Erdély hívó szavát! Erdélyét, melynek Wass Albert szavaival „bérce templom, völgye szent éj”. Kívánjuk mindazoknak, akik még nem jártak e csodálatos vidéken, mielőbb legyen részük a miénkhez hasonlóan szép, felejthetetlen, szívet melengető élményben.

A tanév befejezése után hétfőn lelkes kis csapat gyülekezett az iskola előtt. A szakadó eső sem szegte kedvünket. Várakozással telve szálltunk be a buszba, amely Erdélybe vitt bennünket.
Mindenki más gondolatokkal, elvárásokkal indult útnak. Voltak, kik most először, voltak kik sokadszor látogattak el e tájra.
Először Nagyváraddal ismerkedtünk. Szent László király nyomán haladva megnéztük a Székesegyházat, az Egyháztörténeti Múzeumot. Itt - László király hermája előtt - a Himnusz eléneklésével adóztunk a lovagkirály emlékének Felemelő pillanat volt. Majd a Püspöki Palota, s a kanonok sor ódon épületének szépsége ejtett rabul bennünket. A város központját –benne Ady kedvenc kávéházát- sajnos csak autóbuszról nézhettük, hiszen a szakadó eső megakadályozta a felfedező sétát.
Utunkat a Király-hágó érintésével folytattuk. Körösfőn tartottunk rövid pihenőt. A gyönyörű kazettás mennyezetű templom, a benne található míves fafaragások, kalotaszegi hímzések már ízelítőt adtak e táj népművészetéből.
Majd Kolozsváron átutazva érkeztünk meg első szálláshelyünkre, Szucságra. Nagy volt az izgalom. Milyen családhoz kerülünk? Hogyan fogadnak bennünket? Kellemes meglepetés volt számunkra az a fogadtatás, amelyben vendéglátóink részesítettek minket. Másnap reggel már kedves ismerősöktől búcsúztunk.
Második napon Reményik Sándornak, iskolánk névadójának szülővárosában járva a költő életútját követtük a bölcsőtől a sírig. A képzeletbeli időutazásunk során ellátogattunk Reményik szülőházához, megcsodáltuk a „kincses várost” felülnézetben a Fellegvárból, Az evangélikus templomban áhitaton vettünk részt, s megnézhettük a Reményik Sándorról elnevezett galériában kiállított anyagot.
A Házsongárdi temetőben felkerestük névadónk sírját. Megemlékeztünk munkásságáról, s koszorút helyeztünk el a síron, melynek fejfáján olvasható a költő nekünk is szóló üzenete: „Egy lángot adok, ápold, add tovább!” A Szózat eléneklése után búcsút vettünk Reményiktől, a sírkerttől, s folytattuk az ismerkedést Kolozsvár egyéb nevezetességeivel.
Délután érkeztünk a Tordai hasadékhoz. A gyönyörű táj láttán fáradt csapatunk új erőre kapott. A kiadós túra után kellemes hangulatban folytattuk utunkat szálláshelyünkre, Oroszhegyre. A késői óra ellenére vendéglátóink kedves mosollyal, itallal és finom ételekkel köszöntötték elpilledt csapatunkat. Hamarosan szállásunkra kerültünk, ahol ismét megbizonyosodhattunk a székely emberek határtalan vendégszeretetéről.
Harmadik napon utunk első állomásán, Farkaslakán, Tamási Áronra emlékeztünk. Aztán Korondra látogatva próbáltunk –az itthon hagyott családtagjainkra gondolva- ajándékokat válogatni a szebbnél szebb kerámiák, terítők és egyéb népművészeti tárgyak közül.
Parajdon lementünk a föld gyomrában lévő sóbányába. A ritka természeti látványosság mellett csodálattal adóztunk azoknak a szülőknek is, akik nap mint nap168 lépcsőn vitték le gyermekeiket a bányába, hogy azok légzésszervi betegségükből meggyógyulhassanak.
Este a vendéglátóinkkal együtt néztük meg a tibódi néptáncosokat, s hallgattuk meg a férfikör népdalait.
Negyedik napunkon a Gyergyói- medencével ismerkedtünk. Felejthetetlen élmény volt barangolni a Békás szorosban, sétálni a Gyilkos-tó partján. Majd Madéfalva érintésével jutottunk el Csíksomlyóra . A híres zarándokhelyen betértünk a Kegytemplomba és a Ferences kolostorba. Hazafelé megtöltöttük palackjainkat borvízzel a Homoródfürdőn fakadó forrásoknál. „Este a székelyeknél” pedig ismét élveztük házigazdáink vendégszeretetét.
Az idő repült. Reggel korán búcsúznunk kellett Oroszhegytől, s az időközben már barátokká vált háziaktól. Még néhány közös fénykép… s már indult is a busz Székelykeresztúrra, a Gyárfás kúriára Petőfi körtefájához. A költő innen indult élete utolsó napján - az Egy gondolat bánt engemet című versének elszavalása után - a segesvári csatába. Segesvár és Marosvásárhely megtekintése után búcsút mondtunk székelyföldnek, Erdélynek, s elindultunk haza.

/Cseriné Kiss Judit/