Híreink
Zárónap a táborban
Részletek
2015-06-20
A tábor utolsó napján egy újabb testvérpárt ismerhettek meg a gyerekek, Andrást és Pétert. A táborról forgatott a hét folyamán a Szombathelyi Televízió is:Részletek
4. nap a táborban
2015. június 18.
Mária, Márta és Lázár történetét ismerhették meg a tábor negyedik napján a gyerekek. Délelőtt tartalmas foglalkozások, délután pedig nagy séta várt kicsikre és nagyokra egyaránt.
Elodázhatatlan a keresztények szeretetközössége a pápa szerint
Részletek
2015-06-18
Róma – Erről Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából beszélt Ferenc pápa, amikor június 15-én, hétfőn a Csehszlovák Huszita Egyház és a Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza küldöttségéhez intézett beszédet a Vatikánban – közli a Vatikáni Rádió.Részletek
Templomszentelés Nádasdon
2015. június 18.
Nádasd – Nemcsak hatvanéves templomát sikerült az idén felújítania a nádasdi gyülekezetnek, hanem a meglévő melléképület átalakításával kézműves műhelyt is létrehoztak.
3. nap a táborban
Részletek
2015-06-17
Dávidról és bátyjairól beszélgettek a táborozók a hittanos tábor harmadik napján. A délutáni program ezúttal játékos sportvetélkedő volt.Részletek
Gyújts egy gyertyát!
2015. június 17.
Budapest – A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre támogatásával szerveztek felvonulást 2015. június 16-án Budapesten. A Gyújts egy gyertyát! elnevezésű demonstráció résztvevői a világ üldözött keresztényeire szerették volna irányítani a figyelmet.
2. nap a táborban
Részletek
2015-06-16
A hittanos tábor 2. napján már közel százan ismerkedhettek Mózes és testvérei történetével. Tekintsék meg galériánkat!Részletek
Megkezdődött az idei hittanos tábor
2015. június 15.
Több mint 80 kisdiákkal kezdődött meg idén is a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség hittanos tábora. A hét témája: testvérek a Bibliában.
Elismerték iskolánk gazdasági ügyintézőjének munkáját
2015. június 07.
Tancsics Flóriánné, Liza a Reményik-iskola gazdasági ügyintézője is kiérdemelte Szombathely Oktatásügyének Segítéséért-díjat. Szívből gratulálunk az elismeréshez!
Ne vigyük haza a fiókákat!
Részletek
2015-06-07
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának felhívását olvashatják:Részletek